Az intézmény különböző irodái és osztályai jelenleg a város három pontján működnek, ami igen megterhelő anyagilag, ezért érte meg a meglévő saját tulajdonú épület tetőterét kiépíteni és helyet biztosítani az egész apparátusnak, mint továbbra is fizetni a bért a másik két ingatlan után – mondta el a tárcavezető.
A közegészségügyi igazgatóság Ezredévi emléktéren (Libertăţii tér) található székhelyén a munkálatokat tavaly októberben kezdték meg, így mostanra a manzárd is teljes egészében használható. Az irodák egyelőre üresek, a dolgozók holnaptól kezdhetik el a beköltözést és a berendezés elhelyezését a szobákban. Marius Pîrcioagă, az igazgatóság vezetője azt mondja, becslései szerint havi tízezer lejt takarít meg az intézmény a költözéssel, nagyjából ennyibe került ugyanis mostanáig a két bérlemény fenntartása és a bérleti díj törlesztése. A korszerűsítéssel párhuzamosan az igazgatóság mikrobiológiai laboratóriuma is új, modern felszerelést kapott. A felújítást a szaktárca kétmillió lejjel támogatta, az új berendezések beszerzésére pedig több mint 800 ezer lejt biztosított, sorolta Cseke Attila.
A tárcavezető a közegészségügyiek épületének átadása után azt az épületet látogatta meg, ahová a szintén székhelygondokkal küzdő Bihar megyei mentőszolgálat költözne át. Ebben az ingatlanban jelenleg a mentőautók javítására szolgáló garázsok működnek, de a hely elég ahhoz, hogy a jelenleg a római katolikus egyháztól bérelt épületben lévő irodák is elférjenek itt. Cseke Attila szerint a Vámház (Sucevei) utcai ingatlan helyreállításának első szakasza, amely az irodák kialakítását foglalná magában, mintegy kétmillió lejbe kerülne. Megígérte: tanulmányozza az átalakításról szóló, már korábban elkészült projektet, és egy héten belül bejelenti, hajlandó-e támogatni a beruházást. A létesítménnyel egyébként egyelőre jogi bajok is vannak, a telek ugyanis, amelyen áll, a Bihar Megyei Tanács tulajdona, csak az épület a mentőszolgálaté.
Cseke Attila azt a digitális mammográfiás készüléket is átadta, amelyet a minisztérium által biztosított támogatásból vásárolt meg a nagyváradi megyei kórház. Ilyen korszerű, a mellrák diagnosztizálására használt készülék mostanáig csak Bukarestben működött. Váradnak van még három hagyományos készüléke, de mind magánkórházakban és rendelőkben, és egyik sem olyan korszerű, mint ez.
Cseke Attila egyébként a hétvégén a temesvári megyei sürgősségi kórházban tett látogatása alkalmával arról számolt be, hogy egészségügyi szempontból nagyon fontos a nyugati régió fejlesztése, ugyanis az Európai Unió elfogadta azt a rendeletet, amely a határokon átnyúló egészségügyi ellátást szabályozza. Eme intézkedés életbelépésével pedig fennáll a veszély, hogy a nyugati megyék kórházai páciensek nélkül maradnak. Ezért az ország nyugati megyéi, így Temes megye is, prioritást képeznek az egészségügyi beruházások szempontjából, hangsúlyozta a tárcavezető. „Temes megyében tavaly összesen 28,2 millió lejes beruházásokat eszközöltünk.
Ebből az összegből a kórházak épületeinek rehabilitációját, esetenként új épületek építését, valamint orvosi felszerelések vásárlását finanszírozta a szaktárca” – sorolta a tárcavezető, aki szerint az egészségügyi minisztérium idén 12,9 millió lejt különített el Temes megye részére, és előreláthatólag további támogatásokat is eszközölnek majd. „Elengedhetetlen, hogy minél rövidebb időn belül felkészüljünk. Ha ez nem történik meg, akkor betegeink a román állam pénzén Magyarországon és más uniós országban fogják kezeltetni magukat” – nyilatkozta Cseke Attila.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.