Hirdetés

Csángó gyerekekkel a magyar oktatásért

Újabb Beszterce-Naszód megyei településeken próbálja csángó gyerekek révén biztosítani a magyar nyelvű oktatás fennmaradását a Bástya Egyesület. A civil szervezet kezdetben a vicei Dsida Jenő Általános Iskola működését alapozta meg több moldvai csángó gyerek behozatalával, de idéntől Magyardécsében is nyitott egy szórványkollégiumot, és a jövő tanévtől Bethlenben is megvetné a lábát. A vicei Bástya Csángó- és Szórványmagyar Kollégiumnak jelenleg 27 lakója van, hatan közülük a Mezőség más helységeiből érkeztek a Bethlentől 18 kilométerre található magyar településre, míg 21-en moldvai csángók – Pusztináról, Magyarfaluból, Külsőrekecsinből, Forrófalváról és más Bákó megyei falvakból jöttek a szórványba, ahol magyarul tanulhatnak – tudtuk meg Kerekes Zoltántól, a Bástya Egyesület elnökétől.

Pap Melinda

2011. április 15., 06:302011. április 15., 06:30

Mint arról beszámoltunk, a fiatal tantestület négy éve eszmélt rá, hogy néhány éven belül nem lesz meg a szükséges gyermeklétszám, így össze fogják vonni az osztályokat, majd fel is számolhatják az iskolát. Ekkor jött az ötlet, hogy a megüresedett padokba csángó gyermekeket ültessenek. „Tudtuk, hogy mi többet tudunk nyújtani a magyar nyelvű oktatásban, mint az egy-két óra délutáni alternatív program” – mesélte az elnök, aki tanítóként maga is oktatja a gyerekeket. A Bástya Egyesület a gyerekek teljes ellátását magára vállalta, étkeztetésükről és tisztántartásukról két helybéli alkalmazott, tanításukról két nevelőnő gondoskodik. Ők segítenek a gyerekeknek a leckék elkészítésében, a magyar nyelv elsajátításában. „Azt szeretnénk, hogy magyar emberek legyenek” – vallja Kerekes Zoltán.

Bővülő tevékenység

A vicei példa ragadósnak bizonyult, tavaly a magyardécsei általános iskola azzal a kéréssel kereste meg a Bástya Egyesületet, hogy a tanintézet fenntartása érdekében ők is fogadnának csángó gyerekeket. Így jött létre egy helybélitől bérelt házban a Magyardécsei Bástya Fiókkollégium, amely kilenc diáknak biztosít szállást: két mezőségi, négy óradnai (a település magukat magyarnak valló lakói többnyire románul beszélnek), illetve három moldvai gyereknek. Számuk azonban gyarapodni fog, a bérlemény jövőre már 11-12 diák otthonául szolgálhat.

A Bástya Egyesület tevékenysége a bethleni iskola pedagógusi közösségét is megihlette, amely jelezte: örülne, ha a városban is nyitnának egy kollégiumot. Itt ugyanis az elemi iskolában már össze kellett vonni két osztályt, és jövőtől további 5-6 gyerekre lenne szükség ahhoz, hogy a három tanerő munkahelye biztosított legyen. A terv szerint a hiányzó gyerekek egy része Mezőköbölkútról jönne, ahol nincs magyar oktatás, a többit pedig Moldvából hoznák. Kerekes Zoltán szerint már házat is találtak, amelyben a kollégium működhetne, ezt a tulajdonos ingyen bocsátotta a rendelkezésükre. Ahhoz, hogy megfeleljen a célnak, átalakítások szükségesek, amihez pénz kell. A tevékenység bővülésével a kiadások is nőttek, s bár a civil szervezet nemzeti jelentőségű intézményként négymillió forint támogatásban részesül évente a magyar államtól, ez csak a költségvetés negyedét teszi ki. Mivel a következő tanévtől a gyerekek száma a jelenlegi 40-ről 50-53-ra nőhet, az elnök normatív támogatásban reménykedik. „Tervek vannak, gyerekek is lennének, csak pénz kell” – mondta lapunknak Kerekes Zoltán, rámutatva, a décsei és bethleni kollégiumok beruházásain kívül Vicében is egyre sürgetőbbé vált egy különálló konyha építése, melyhez zuhanyzót, irodákat csatolnának. „A normatív támogatásból ki tudnánk fizetni a béreket és a járulékokat. Ha ezek fedezve lennének, a fenntartáson kívül másra is tudnánk összpontosítani” – mutatott rá az elnök, aki szerint iskolán kívüli tevékenységeket, kulturális rendezvényeket szerveznének.

Enyedet is erősítenék

A Bástya Egyesület kiadásait növeli, hogy miközben a vicei és décsei 5–8. osztályos iskolák fenntartásához folyamatosan kell biztosítani az utánpótlást, a gimnáziumba kerülő csángó gyerekeknek továbbra is ők viselik gondját. Az első végzősgeneráció Besztercén folytatta tanulmányait, de a korlátozott szálláslehetőségek miatt ősztől messzebbre kerültek: hárman Csíkszeredába, egyikük Gyulafehérvárra. A szervezet a szintén gyerekhiánnyal küzdő Fehér megyei szórványt erősítené a továbbiakban, a tervek szerint ősztől már hét „véndiákjuk” kezdi a tanévet a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, ahol az egyesületi elnök is tanult. Szőcs Ildikó igazgató ugyanis felajánlotta, hogy a nagy múltú alma mater megpróbálja teljesen vagy legalább részben átvállalni a gyerekek taníttatásával járó anyagi terhet.

Gátolják az önállósodást

Az egyesület munkatársai azonban nem találnak mindenhol segítő kezekre: az apanagyfalusi önkormányzat például, amelyhez Vice is tartozik, ahelyett hogy támogatná, gátolja munkájukat. Legutóbb az önállósodási terveiket szavazták le a tanácsosok, megakadályozva, hogy a községközpontbeli román tannyelvű tanintézethez tartozó Dsida Jenő Általános Iskolának jogi státusa legyen. Holott az új tanügyi törvény szerint kisebbségi tanintézetként, 106 diákkal kérhetnék ezt – amit meg is tettek. Az önállósodás elsősorban anyagi szempontból lenne nagy előrelépés, magyarázza Kerekes Zoltán, rámutatva, a fejkvótarendszerben a kisebbségi tanintézeteknek több pénz jár, azonban épp emiatt akadékoskodnak az apanagyfalusi román iskola vezetői és az önkormányzati képviselők is. „Mi megoldottuk a gondjainkat. Azért van bentlakásunk, kulturális rendezvényeink, hogy fennmaradhassunk. Oldják meg ők is” – érvel a tanító, aki szerint nem hagyják annyiban a dolgot, a megyei tanfelügyelőséghez fordultak.
Balázs Dénes, a tanfelügyelőség kisebbségi oktatásért felelős munkatársa szerint az ügyet továbbították a minisztériumba, és Király András államtitkár segítségét kérték. Mint a tanfelügyelő beszámolójából kiderült, a Bástya Egyesület tevékenységére nagy szükség van a térségben, ahol a növekvő gyerekhiány miatt egyre több magyar iskolát kell bezárni. A 2011/2012-es beiskolázási terv szerint ősztől a mezőveresegyházi óvodát számolják fel, míg a várkudúi általános iskolát csak az mentette meg a bezárástól, hogy „sikerült valahonnan gyerekeket szerezni”.

Veszélyeztetett szigetek

Az észak-erdélyi megyében egyre nagyobb veszélybe kerülnek a magyar iskolák, és ezzel a román falvaktól körülvett magyar települések, szigetek is. Tekében, Kékesen négy-négy, Tacson, Cegőtelkén 5-6 gyerek van – sorolta a tanfelügyelő. Mint mondta, már csak a vicei, décsei és szentmátéi általános iskolában nincsenek összevont osztályok, Besztercén és Bethlenben sincs meg a négy elemi osztály működtetéséhez szükséges létszám. Balázs Dénes szerint ennek oka a gyerekek számának csökkenése mellett a vegyes házasságokban keresendő. „Bethlenben tavaly a hét házasságkötésből csupán egy esetében volt mindkét fél magyar. Már az óvodások zöme vegyes házasságból jön, Besztercén az elemisták több mint fele vegyes házasságban született” – részletezte a Krónikának a tanfelügyelő, hozzátéve, ezek szülei csupán ötödikes korig taníttatják magyar nyelven a gyereket. Ezt a magyar tagozatok szerkezete is bizonyítja: a besztercei Andrei Mureşanu Főgimnáziumban már csak a gimnáziumban sikerül két párhuzamos osztályt működtetni a megyeszékhelyre bejövő vidéki diákoknak köszönhetően.

Magyar iskolák kellenek

Bár értékeli a Bástya Egyesület tevékenységét, Balázs Dénes szerint a csángó gyerekek behozatala csak helyi szinten enyhíti a bajt, hosszú távon nem jelent megoldást. Szerinte ezt csak az önálló magyar iskolák létrehozása biztosítaná, akkor a magyar gyerekek egymás között barátkoznának, magyar házasságok köttetnének, és magyar gyerekek születnének – foglalta össze elmélete lényegét. Mint mesélte, erre már történt próbálkozás – a tanácskozáson Borsos K. László tanügyminisztériumi igazgató, korábbi tanfelügyelő is jelen volt –, de a többség nem támogatta a tervet. A legfőbb érv az volt, hogy a tanároknak nem jönne ki a szükséges óraszáma, hiszen jelenleg a román osztályokba is betanítanak. „Ehhez bátorság kell, és sajnos egyeseknek nincs” – fogalmazott Balázs Dénes, aki szerint az önálló magyar iskolák tervét az is akadályozza, hogy a református egyháznak nincs épülete, amit felajánlhatna e célra.

Támogatják a falusi és szórványbeli tehetségeket
A következő tanévre is meghirdeti a Fogadj örökbe! elnevezésű tehetségmentő programot a magyarországi Nemzeti Tehetségsegítő Tanács az erdélyi falusi és szórványban élő magyar gyermekek tanulmányainak támogatására. Az erdélyi és magyarországi egyetemi tanárok kezdeményezte, nyolc éve indított program keretében jelenleg 346 erdélyi falusi, illetve szórványvidékről származó középiskolás vagy középiskolába készülő, jól tanuló, nehéz sorsú magyar gyermek kap egy-egy (vagy két-két) magyarországi támogató családtól összesen havi 9000 forintnyi ösztöndíjat. A juttatásban részesülők közül 305-en már sikeresen érettségiztek; háromnegyedüket egyetemre is felvették. A felhívás szerint az ösztöndíjra azok pályázhatnak, akik igazolják, hogy családjukban az egy főre eső jövedelem nem éri el a létminimumot, és kitűnő vagy jeles tanulók. A kérelmezők közül annyi gyerek kap ösztöndíjat, ahánynak támogatót találnak. A szülők a kuratóriummal kötött szerződésben vállalják, hogy gyermeküket magyar tannyelvű iskolában taníttatják tovább, és az ösztöndíjat kizárólag az ő szükségleteire költik. Az adományokat a kolozsvári székhelyű Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület fogadja és továbbítja a gyerekeknek.



 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés