Hirdetés

Családbaráttá alakítaná Temesvárt Farkas Imre alpolgármester

Családbarát várossá szeretné alakítani Temesvárt Farkas Imre, a bánsági nagyváros RMDSZ-es alpolgármestere.

Gyergyai Csaba

2016. július 23., 23:012016. július 23., 23:01


– A 303 ezer lakosú, alig öt százalékban magyarok lakta Temesvárnak a rendszerváltás óta nem volt magyar alpolgármestere. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) Temes megyei szervezetével kötött megállapodás értelmében Ön kaphatta meg ezt a tisztséget a júniusi helyhatósági választások után. Mit nyerhet ezzel a helyi magyar közösség?

– Két tanácsosi mandátumot szereztünk, ami komoly eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy a magyar közösségnek az elmúlt négy évben nem volt képviselője a helyi önkormányzati testületben. Ez sok szempontból negatívan befolyásolta a magyar közösség helyzetét, hiszen nem tudtunk beleszólni a rólunk szóló döntésekbe. Alpolgármesteri kinevezésem is azt bizonyítja, hogy a jelenlegi városvezetés foglalkozik a kisebbség problémáival, figyel ránk, ugyanakkor elismerte, hogy igenis számítunk.

Úgy érzem, hogy június 5-e után a temesvári magyar közösség érdekei erős képviseletet nyertek. Hozzátenném, hogy a kisebbségi megállapodás értelmében a bolgár és a szerb közösséget is képviseli a frakciónk. A megállapodás arról szól, hogy a második mandátumot első évben a Bánsági Bolgárok Szövetsége, második évben a Romániai Szerbek Szövetsége kapja, ezt követően pedig az RMDSZ állít tanácsost. Hatékonyan szeretnénk képviselni a temesvári nemzeti kisebbségeket, és vállaltuk, hogy támogatjuk a város nagy fejlesztési projektjeit.

– Nyilván a liberálisoknak szükségük volt a szövetség két tanácsosára az egyszerű többséghez. A PNL-vel folytatott tárgyalások alkalmával mit kért, mihez ragaszkodott az RMDSZ?

– Fontosnak tartottuk elsősorban, hogy biztosítsuk a temesvári magyar intézmények – az iskola, az óvoda, a színház és a templomok – támogatását, ugyanakkor egy multikulturális igazgatóság létrehozását kértük, amely a polgármesteri hivatal keretében működne. Ez az igazgatóság a város kisebbségi programjait koordinálná, szervezné és bővítené adott esetben.

– A kampányban hangsúlyozták, többek közt dolgoznak majd azon is, hogy a Temesváron kifüggesztett többnyelvű táblákon megjelenjenek a magyar felira­tok. Melyek Ön szerint a helyi magyar közösség sürgősen megoldásra váró problémái?

– A helyi magyar közösség talán legnagyobb problémája a közömbösség, melyből sürgősen ki kell mozdulnia. Véget kell vetnünk az egymás elleni viszálykodásoknak. Csak együtt, összefogással tudunk erősek lenni közösségként. Jogos elvárás szerintem minden temesvári magyartól az is, hogy vállaljon aktív szerepet a közösségi életben.

– Mérnök-vállalkozóként első alkalommal kóstol bele az önkormányzati munkába. Milyen tervekkel, prioritáslistával látott neki az új feladatnak?

– Számomra nem volt kérdés, hogy el kell-e vállalnom ezt a megtisztelő, de nem könnyű feladatot. Emberséggel és komolysággal akarok dolgozni. Egyelőre a szociális és műemlékvédelmi kérdésekért felelek, illetve hatáskörömbe tartozik a beszerzésekkel foglalkozó bizottság koordinálása is.

– Hogyan képzeli el az együttműködést Nicolae Robu liberális polgármesterrel?

– Csapatként kell dolgoznunk, csak úgy lehetünk hatékonyak. A választások eredménye egyébként azt mutatja, hogy a temesváriak elégedettek a polgármester eddigi munkájával.

– Kampányában többször hangsúlyozta, hogy Temesvárnak olyan családbarát várossá kell válnia, ahol az önkormányzat prioritásként kezeli a családok jövőjét. Hogyan képzeli el ennek kivitelezését?

– Elsősorban a családok szociális problémáira kell megoldást találnunk a városban. Fontosnak tartom, hogy a hátrányos helyzetben élő családok gyermekeit tovább támogassuk, hogy tanulmányaikat zökkenőmentesen el tudják végezni. A városnak több úszómedencére, sportpályára és zöldövezetre van szüksége, hogy a városban élő családok számára otthonosabbá tegyük Temesvárt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
Hirdetés