
A lakossági felháborodás ellenére sem mondott le Ilie Bolojan nagyváradi polgármester a rombolási terveiről: a nemzeti liberális párti (PNL) többségű városi közgyűlés elfogadta csütörtökön Várad új általános városrendezési tervét (PUG), amelyben tételesen szerepel a belvárosi gyalogosövezet bővítése és a városi körút bezárása. Azt pedig, hogy ez konkrétan a Kert (ma Avram Iancu) utca és a Vámház (ma Sucevei) utca egy részének lebontásával jár, egy nappal korábbi sajtótájékoztatóján mondta el az elöljáró.
2016. július 28., 19:512016. július 28., 19:51
2016. július 28., 19:522016. július 28., 19:52
Tervei szerint a Vámház utcában egy négysávos utat alakítanának ki, aminek több magánház is áldozatául esne, a Kert utcában pedig a Szent László (ma Egyesülés) tér felől nézve az utca jobb oldalát a tűzoltóság homlokzatának a vonaláig kell visszabontani.
„Ez nem azt jelenti, hogy meg is fogjuk tenni” – idézte Bolojan szerdai nyilatkozatát a helyi sajtó. Ám az elöljáró olyan konkrétumokról is beszélt az újságíróknak, hogy az újonnan felújított főtérről nyíló utca járdájának kiszélesítéséhez szükséges területeket kisajátítja az önkormányzat, a város tulajdonában lévő telkek közterületté válnak, a magántulajdonban lévő telkekre pedig a későbbiekben versenytárgyalást írnak ki egy- vagy kétemeletes lakóingatlanok építésére. És miután megépült a lakóház az utca új nyomvonalán, az tulajdonos a telek birtokába is jut.
Mint az Erdon.ro beszámolójából kiderül, arra az újságírói kérdésre, hogy mi lesz a Kert utcai műemlék épülettel, a Török-házzal, Adriana Lipoveanu, a város főépítésze azt mondta, a tervet a művelődési tárca már jóváhagyta, és a továbbiakban a minisztériumot az fogja érdekelni, hogy a következő építmény hogyan fog kinézni.
Amikor pedig arról faggatták, hogy nem lenne-e egyszerűbb a Kert utca egyirányúvá tételével növelni a gyalogosövezetet, Ilie Bolojan leszögezte, az egyirányúsítás valószínűleg amúgy is meg fog történni, de ez szerinte nem elég ahhoz, hogy a gyalogosoknak tágasabb terük legyen a közlekedésre, az utca teljes lezárása az autóforgalom előtt pedig nem megvalósítható. Csütörtökön egyébként az elöljáró ismételten leszögezte, hogy az esetleges bontásokhoz övezeti településrendezési tervre (PUZ) is szükség lesz.
Sínen a váradi múzeum ügye
Akár fél év múlva birtokba is veheti a Körösvidéki Múzeum Nagyváradon az egykori hadapródiskola épületét, miután a sikeres versenytárgyalást követően a szatmári Euras folytathatja a több éve abbahagyott munkát. A 6 millió lej értékű szerződésbe foglalt határidő egyébként nyolc hónap, ám Pásztor Sándor, a Bihar megyei közgyűlés elnöke úgy látja, fél év alatt is a végére lehet járni.
Mint mondja, személyesen látogatott el a Rulikowski úti ingatlanba, és jobb állapotokat talált ott, mint amire számított. Hátra van még a klímaberendezések, a tűzjelzők, az informatikai rendszerek felszerelése, a kábeltévé bevezetése, az akadálymentesítés és különböző külső munkálatok. Mint ismeretes, a múzeum korábban a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott püspöki palotában működött, onnan viszont most az utolsó tárgyakat is ki kell hozni, mivel a püspökség vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert a felújítására, annak egyik feltétele azonban, hogy más intézmény nem működhet az ingatlanban.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
szóljon hozzá!