
Fotó: A Kovászna Megyei Tanács sajtóirodája
Csütörtökön kifüggesztette Kovászna Megye Tanácsa az áprilisi soros ülésen kétnyelvűről egynyelvűre módosított pályázati űrlap magyar fordítását is, azzal a céllal, hogy a megyei önkormányzathoz pályázni szándékozó civil és egyházi szervezetek képviselői anyanyelvükön is elérhessék a legfontosabb információkat.
2017. április 27., 18:152017. április 27., 18:15
2017. április 27., 18:222017. április 27., 18:22
Mint ismeretes, Kovászna Megye Tanácsa a sport, egyházi, kulturális, ifjúsági és szabadidős pályázatokra vonatkozó önkormányzati határozat mellékletében szereplő pályázat beadásához és az elszámoláshoz szükséges űrlapot eredetileg kétnyelvű dokumentumként fogadta el.
„Szeretnénk minél szélesebb körben népszerűsíteni pályázati lehetőségeinket, és ez azt is jelenti, hogy magyarul is hozzáférhetővé tesszük. Nem értünk egyet a prefektus szándékával, hiszen jogunk van az anyanyelvhasználathoz, és ezzel a jogunkkal élni is fogunk, még akkor is, ha a prefektúra mindig megpróbál elgáncsolni ebben a kérdésben.
– fogalmazott az ügy kapcsán Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Az önkormányzat csütörtöki közleménye szerint Kovászna Megye Tanácsához évente közel hatszáz pályázatot adnak le, idén közel 3 millió lejes keret áll a sport, egyházi, kulturális, ifjúsági és szabadidős projektek megpályázására.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
szóljon hozzá!