Hirdetés

Cáfolja a szentgyörgyi fuvarozó, hogy ők okozták a balesetet

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Sepsiszentgyörgyi fuvarozó cég járműve is érintett a négy halálos áldozatot követelő magyarországi balesetnek. A társaság tulajdonosa a Krónikának cáfolta, hogy munkatársuk okozta a tömegkarambolt.

Bíró Blanka

2017. február 16., 14:252017. február 16., 14:25

2017. február 16., 21:422017. február 16., 21:42

Sepsiszentgyörgyi teherautó is érintett volt a szerdán reggel a magyar–román határ közelében bekövetkezett, négy halálos áldozatot és tizenhárom sérültet követelő tömegkarambolnak. A Csanádpalota-Nagylak határátkelőhelytől mintegy egy kilométerre, a magyar oldalon történt baleset során két román kamion, két kisteherautó, egy román busz és két bolgár kisteherautó ütközött a sűrű ködben.

Az egyik nyerges vontatót – amelynek rendszáma jól kivehető az MTI helyszíni fotóján – egy sepsiszentgyörgyi fuvarozó cég üzemelteti. A társaság neve elhallgatását kérő tulajdonosa a Krónikának elmondta, járművükbe hátulról beleszaladtak, de az ő teherautójukban nem keletkezett jelentős kár. Hozzátette, a vizsgálatokat követően a magyar rendőrök elengedték a sofőrjüket, aki minden dokumentumot visszakapott, és aki a tulajdonos szerint nem volt vétkes a balesetben. A cégtulajdonos ugyanakkor nem kívánta megadni lapunknak a járművezető telefonszámát, hogy személyesen őt kérdezzük a baleset körülményeiről.

A román sajtó közben azt állítja, hogy éppenséggel a sepsiszentgyörgyi kamion vezetője okozhatta a balesetet. A Pro Tv kereskedelmi csatorna szerint a határátkelőhelyhez közeledő teherautó vezetője túl későn vette észre a veszteglő kamionokat, hirtelen elrántotta a kormányt, hogy beálljon a belső sávba, majd fékezett. A mögötte haladó járművek ekkor ütköztek bele hátulról a Kovászna megyei rendszámú kamionba.

Huber Krisztián, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Maszolnak csütörtökön elmondta: a baleset okait még vizsgálják. „Ez egy komplex baleset. Az okairól semmit sem lehet kategorikusan kijelenteni ebben a pillanatban\" – magyarázta. Hozzátette, a rendőrségi nyomázás törvényes határideje két hónap, és indokolt esetben hosszabbítható. A magyar rendőrség az ügyben halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset okozása miatt indított eljárást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég

Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében

Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében
2026. szeptember 27., vasárnap

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt

Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt
2026. szeptember 27., vasárnap

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából

Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
Hirdetés
Hirdetés