
Babos Krisztina szerint a hatósági felszólítások ellenére az Unicarm továbbra is szennyezi a folyót
Fotó: Facebook/Babos Krisztina
Az Unicarm vetési húsfeldolgozó üzeménél történt folyószennyezés ügyében bűnvádi eljárás indult, közölte közösségi oldalán Baranyi Krisztina magyarországi politikus.
2017. november 27., 22:242017. november 27., 22:24
Bűnvádi eljárást indított a Szatmár megyei törvényszéki ügyészség az Unicarm vetési üzeménél történt folyószennyezés ügyében – jelentette be Facebook-oldalán Baranyi Krisztina, az Együtt magyarországi párt környezetvédelmi szakpolitikusa, aki a megyei rendőr-főkapitányságtól kért tájékoztatást panasza nyomán. A közösségi oldalon is közzétett hivatalos átirat szerint jelenleg nyomozás folyik az ügyben.
– írja bejegyzésében Baranyi Krisztina.
Feljelentést tett az ügyészségen Babos Krisztina, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szakpolitikusa is, aki hétfői közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatósági felszólítások ellenére az Unicarm továbbra is szennyezi a folyót.
Idén májusban a Vetés közelében lefolytatott vizsgálatok alapján kiderült, a magyar–román határtól két kilométerre működő Unicarm húsfeldolgozó
Baranyi szerint a vízkémiai vizsgálat határérték feletti ammónium-, foszfor- és zsírkoncentrációt mutatott ki a Magyarországon a Tiszába ömlő Szamosban. Később a Greenpeace magyar, román és szlovák szakértői is arra a következtetésre jutottak, hogy súlyosan fertőző szennyezés ömlik a folyóba. A környezetvédő szervezet aktivistái által júniusban és szeptemberben vett minták magyarországi akkreditált laboratóriumban végzett vizsgálatai kimutatták, hogy
Nemrég ugyanakkor Babos Krisztina szatmárnémeti biológus közölte: egy kolozsvári laboratóriumban bevizsgáltatták a Szamosból vett iszapmintát, amelyben
Időközben a budapesti belügyminisztérium a Szamos magyarországi szakaszának fokozott megfigyelését, rendszeres vízminőségi vizsgálatát, továbbá diplomáciai lépéseket rendelt el a folyó észak-erdélyi ipari szennyezése miatt.
Szép Róbert, a környezetvédelmi őrség helyettes főbiztosa az elmúlt hónapban a Krónikát arról tájékoztatta, hogy ötvenezer lejes büntetést szabott ki a környezetőrség az Unicarm társaságra a folyószennyezés miatt.

Pénzbírsággal sújtották a hatóságok az Unicarm húsüzemet a Szamos szennyezéséért, a többlettermelést is leállították a cégnél, amelynek újra kell engedélyeztetnie szennyvízkezelési rendszerét. A környezetvédelmi őrség helyettes vezetője szerint nem súlyos a baj.
Az illetékes ugyanakkor azt mondta, „fabrikáltnak” tartja az ügyet, a Szamoson nem történt folyamatos szennyezés, ennek mértéke pedig közel sem akkora, mint azt a környezetvédők beállítják. A szakember elmondta, az ideiglenes szennyezést az okozta, hogy a vetési húsüzem túllépte a környezetvédelmi engedélyében rögzített kapacitását, ezért a többlettermelést leállíttatták, és a szennyvízkezelési rendszer újraengedélyeztetésére kötelezték a gyárat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!