
Grüman Róbert Strasbourgban
Fotó: A Kovászna Megyei Tanács sajtóirodája
A kisebbségi jogok bővítése, így a többnyelvűség is az állam úgynevezett jogalkotói nagylelkűségétől és a többség döntésétől függ – hangsúlyozta Strasbourgban tartott beszédében a háromszéki tanács alelnöke.
2017. október 23., 17:482017. október 23., 17:48
A kisebbségi jogok szavatolására fogalmaztak meg több javaslatot a napokban Strasbourgban, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának plenáris ülésén a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt előírások megvalósításáról szóló jelentés kapcsán.
Grüman Róbert, a Kovászna megyei önkormányzat alelnöke, a kongresszus tagja hétfői sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján elmondta: az ülésen felszólalásában hangsúlyozta, hogy
„Mint tudjuk, sajnos nem elég nagy a kényszerítő erő. A gyakorlatban azt látjuk, hogy a helyi és regionális önkormányzatok számára az állam nem biztosítja azokat a szükséges költségvetési alapokat, amelyek lehetővé tennék ennek a chartának az alkalmazását” – mutatott rá Strasbourgban Grüman.
Klárik Attila és Grüman Róbert
Fotó: Kocsis B. János
Az ülésen többek között
Lényeges elvárás, hogy a kormány ne akadályozza a helyi önkormányzatokat a többnyelvűség alkalmazásában, ugyanakkor tegyen lépéseket a nyelvi sokszínűség megvédése érdekében. Egy másik javaslat, hogy a kormányok fontolják meg, hogy regionális nyelvi státust kapjanak azok a történelmi regionális vagy kisebbségi nyelvek, ahol az ezeket beszélő lakók száma vagy aránya megköveteli.
A plenáris ülésen megfigyelőként részt vett Klárik Attila, a megyei önkormányzat külkapcsolati, európai és nemzetközi ügyek szakbizottságának elnöke is, aki beszámolt arról, hogy a monitoring bizottság ülésén napirendre tűzték a több mint 150 civil szervezet és egyházi képviselő által benyújtott beadványt, valamint a tavaly márciusban a Székely Nemzeti Tanács által beadott, a helyi zászlók kitűzésére vonatkozó petíciót is.
A civil szervezetek által benyújtott petíció kapcsán szót kapott a román küldöttség vezetője, aki a Kovászna megyei prefektusi hivataléval azonos álláspontját ismertette. A bizottság döntése értelmében az említett két esettel kiemelten foglalkoznak jövő évben, amikor egy megfigyelő küldöttség látogat az országba az Európa Tanács részéről. A Kovászna Megyei Tanács meghívására az Európa Tanács 2018. május 28. és 30. között szervez tematikus konferenciát és bizottsági ülést Bálványoson a „Többnyelvűség a helyi és regionális önkormányzatokban” témában.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
szóljon hozzá!