Hirdetés

Bővítenék a templomutat

A partiumi műemlékek felújítása után Kalotaszeg, a Mezőség és a Szilágyság területére is szeretnék kiterjeszteni a templom-útprogramot – közölte Deák Attila, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. vezető menedzsere a projektet záró konferencián. 

2015. július 23., 19:402015. július 23., 19:40

 

A középkori templomok felújítási programjának harmadik ütemében 18 műemlék templom helyreállítása fejeződött be a Partiumban és a magyarországi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – közölték a debreceni református nagytemplomban tartott rendezvényen. Az MTI beszámolója szerint a csaknem 1,5 millió eurós fejlesztés az Európai Unió 90 százalékos támogatásával valósult meg a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében.

Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke emlékeztetett arra: a középkori templomok útja mint tematikus útvonal 2009-ben indult el azzal a céllal, hogy a Kárpát-medencében egyedülálló vallási és kulturális örökséggel ismertesse meg az érdeklődőket. A teljes programban szereplő 65 templom és a közülük nem régen megújult 18 templom olyan összképet alkot a református örökségről és a térségek történetéről, amely igazi kincs, tette hozzá. A püspök szerint az az örökség, amelyet ezek a templomok őriznek, a külföldieket is vonzza. Azt szeretnék, hogy a templomutat járva az érdeklődők járják végig a reformáció útját, felfedezve azt, hogy Európa határán milyen kincsek vannak. Minderre ráirányíthatja a figyelmet két jelentős évforduló 2017-ben, amikor a reformáció 500. évfordulója mellett a Tiszántúli Református Egyházkerület létrejöttének 450. évfordulóját is ünnepeljük, hangoztatta Fekete Károly.

A konferencián elmondták: a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 támogatásával, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és a Szatmár Megyei Tanács partnerségében indult el a Középkori templomok útja program. A fejlesztés célja az volt, hogy a kiemelkedő örökségturisztikai és művészettörténeti értéket jelentő középkori templomokat összekötve egy közös tematikus úttá fejlesztve jöjjön létre egy közös turisztikai útvonal a magyar–román határtérségben. A több év alatt felépített programban művészettörténeti kutatómunka is zajlott: neves szakemberek tárták fel a Felső-Tisza-vidék építészeti, kulturális és vallási örökségét. A kutatások eredményét összefoglaló három kötet most megjelent, utolsó részét, a Művészet és vallás a Felső-Tisza-vidéken című munkát is bemutatták a program eddigi eredményeiről és a várható folytatásról rendezett konferencián.

Deák Attila, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. vezető menedzsere a programban elért eredmények mellett elmondta azt is, hogy a jövőben a történelmi Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, a Felvidék, Kalotaszeg, a Mezőség és a Szilágyság területére is szeretnék kiterjeszteni a templomútprogramot.
A debreceni nagytemplomban megnyitották a Középkori templomok útja című időszaki kiállítást is, amelyet három hétig tekinthetnek meg az érdeklődők.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés