
Fotó: Biró István
2011. április 01., 08:352011. április 01., 08:35
A politikus csütörtökön bejelentette, hogy a politikai alelnöki posztra Borbély Lászlót, míg a főtitkári tisztségre Kovács Pétert javasolja majd a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombaton Kolozsváron tartandó ülésén. Mint ismeretes, a két funkciót az alakulat nagyváradi tisztújító kongresszusán hozták létre Kelemen Hunor javaslatára, és ennek nyomán az eddigi ügyvezető elnöki tisztségből – amelyet jelenleg a tavaly februárban „visszahívott” Takács Csaba tölt be, miután a kulturális minisztérium élére kinevezett Kelemen összeférhetetlenség miatt felfüggesztette ez irányú tevékenységét – létesült a politikai alelnöki és a főtitkári. Az RMDSZ elnökének akkori indoklása szerint helyettese majd az ő megbízásából végez majd feladatokat, míg a főtitkár a szervezési kérdésekkel foglalkozik majd.
Az 57 éves Borbély László jelenleg a környezetvédelmi minisztériumot irányítja a Boc-kormányban, az RMDSZ-ben pedig hosszú ideje betölti a kormányzati tevékenységért felelős ügyvezető alelnöki tisztséget. Kelemen Hunor csütörtökön nagy tapasztalattal rendelkező politikusnak nevezte Borbélyt, aki szerinte képes megfelelni az alelnöki poszt jelentette kihívásoknak. A 36 éves Kovács Péter az RMDSZ területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke, kongresszusi biztosként pedig ő menedzselte le a szövetség nagyváradi fórumát is. Kelemen róla is elismerő szavakkal beszélt: jó szervezőnek, megbízható embernek nevezte, aki ismeri az RMDSZ területi szervezeteit. „Mindkét politikust kiváló csapatembernek tartom” – jelentette ki a szövetségi elnök. Emlékezetes, a váradi kongresszuson Eckstein-Kovács Péter elnökjelölt ellenezte a legvehemensebben a politikai alelnöki poszt létrehozását, sőt annak várományosa kapcsán megjegyezte: „nagyon nem szeretné”, ha Borbély kötelezné el politikailag az RMDSZ-t. Eckstein ugyanakkor a korteshadjárat során többször követelte Kovács Péter kongresszusi biztos leváltását amiatt, hogy nyíltan Kelemen megválasztását támogatta.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
szóljon hozzá!