
Fotó: Boda Gergely
Függetlenül attól, hogy nyerésre vagy vesztésre állt, mindenki felszabadult, és nem a szünetet követő óra miatt izgult. Míg más alkalmakkor az udvart képzeletbeli vonalak osztják meg a kicsik és a nagyok között, most az érettségire készülők az elemisekkel együtt élték bele magukat a különböző játékokba.
Az ünnepi műsoron, az 5–8. osztályosoknak szervezett anyanyelvi vetélkedőn, az óriási népszerűségnek örvendő Fizika hűhón, a Bolyai Farkas életrajzának bemutatóján kívül az iskola diákszövetsége kevésbé hagyományos műsorszámokat, illetve nem mindennapos, szórakoztató vetélkedőket is beiktatott a programba. „Arra törekedtünk, hogy minél változatosabb kínálattal rukkoljunk elő, ezért a diákokhoz folyamodtunk, ők jöjjenek újabb és újabb javaslatokkal. Ha tőlük származik az ötlet, sokkal könnyebb megmozgatni az iskola közösségét” – vélekedett Bálint István. Az elkövetkező napok programját szemlézve a gimnázium igazgatója is elcsodálkozott a tanulók határtalan ötletgazdagságán. Bálint bevallotta, hogy ő sem tudja pontosan a programfüzetben megjelenő összes címről, hogy melyik mit takar. A segítségére érkező diákszövetségi elnök, Márton Orsolya tizedik osztályos tanuló aztán bemutatta a hét végén sorra kerülő Harácsolás meg a Legyen ön is pár lejes vetélkedő forgatókönyvét. Ez utóbbit Vágó István népszerű kvízműsorának mintájára hozták össze a „nagyok” az elemi osztályosok számára, a Harácsolás pedig egy megadott lista alapján folyó gyűjtésről szól. „Mókás vetélkedőket próbáltunk kitalálni, ilyen ez is. A csapatoknak két óra alatt a létező legnagyobb méretű rózsaszín pólót vagy hóvirágot kell begyűjteniük – ahonnan meg ahogyan tudják. De szervezünk film- és rajzfilmmaratont is, csocsóbajnokságot és rock’n roll partit. Lesznek afféle Ember ne mérgelődj! típusú társasjátékok is, az udvarra festett pályával, hatalmas dobókockával és valódi, sulis bábukkal. Egy-egy számnál kérdéseket teszünk fel a versenyzőknek, máshol meg étellel-itallal kínáljuk őket” – sorolta a diákszövetség vezetője, mondván: ő sem árulhat el mindent, hogy meglepetések is várják a jelentkezőket.
A rendezvénysorozat keretében két rendkívül rangos esemény is helyet kap. A megnyitót követően az iskola vezetősége kétszáz diákot díjaz, akik különböző hazai és nemzetközi versenyen remekeltek. Bálint István nyilvántartása szerint ez a szám még soha nem volt ilyen magas. Szintén a Bolyai Farkas Gimnázium ad helyet az oktatási minisztérium által is támogatott Teleki Sámuel földrajz- és biológia-tantárgyversenynek, mely a kimondottan magyar tagozaton tanuló gyermekek alternatív országos tantárgyversenyének felel meg.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.