Hirdetés

Bogdán Szabolcs János: nem mindegy, hogy kire adjuk voksunkat

•  Fotó: MTI/Kiss Gábor

Fotó: MTI/Kiss Gábor

„Nem mindegy, hogy kire adjuk voksunkat. Az sem mindegy, hogy élünk-e választójogunkkal és támogatjuk a magyar érdekképviseletet, vagy hagyjuk, hogy mások döntsenek arról, hogy kik képviselnek bennünket” – fogalmazta meg a június 9-ei önkormányzati és európai parlamenti választásokra hétfőn kiadott körlevelében Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke.

Krónika

2024. június 03., 12:002024. június 03., 12:00

„A közelgő választásokra készülődve felkérjük egyházkerületünk híveit, hogy imádságban hordozzuk nemzetünk sorsát. Kérjük a Kegyelem Urát, hogy olyan istenfélő emberek nyerjenek bizalmat az európai parlamenti és helyhatósági választások során, akik erejükkel és tudásukkal mind keresztyén hitünk, mind pedig magyar népünk javát tudják szolgálni” – írta Bogdán Szabolcs János a dokumentumban, amelynek mottója: „Fáradozzatok annak a városnak békességén, ahová fogságba vitettelek benneteket, és imádkozzatok érte az ÚRhoz, mert annak békességétől függ a ti békességetek is!” (Jer29,7).

A püspök úgy vélekedett: „a jó eredményért imádkoznunk, de cselekednünk is kell: felelősségünk nem csekély, mert minden szavazatnak súlya van”.

Hirdetés

„A jövőnk a jelenben gyökerezik, ezért nem mindegy, hogy kire adjuk voksunkat. Az sem mindegy, hogy élünk-e választójogunkkal és támogatjuk a magyar érdekképviseletet, vagy hagyjuk, hogy mások döntsenek arról, hogy kik képviselnek bennünket.

Bizalommal kérhetjük Isten útmutatását, mert tudjuk, hogy minden hatalom az Övé, és »az ő királysága örök királyság és uralma megmarad nemzedékről nemzedékre« (Dán3,33). A népeket vezérlő Mindenhatóban bizakodva tegyük meg, ami rajtunk múlik, és menjünk el választani június 9-én!” – kéri híveit a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke.

korábban írtuk

„Rajtunk múlik”: a választásokon való részvételre buzdít Kató Béla református püspök
„Rajtunk múlik”: a választásokon való részvételre buzdít Kató Béla református püspök

„Menjünk el szavazni” – erre kéri az erdélyi magyarokat pénteken kiadott választási felhívásában Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés