
Több alkalommal is megszegte a kolozsvári polgármesteri hivatal által kibocsátott építkezési engedélyben rögzített feltételeket a Lidl áruházlánc romániai vezetése, ezért Emil Boc polgármester a németországi anyavállalathoz fordult – adta hírül csütörtökön a Ziua de Cluj hírportál.
2017. március 03., 11:082017. március 03., 11:08
A Lidl néhány napon belül megnyitja a Szopori úti (Alexandru Vaida-Voevod) új üzletét – állítólag már az utolsó simítások vannak hátra –, ám az üzletlánc „elfelejtette” megépíteni a körforgalmat a boltja előtt, a városháza márpedig ezzel a feltétellel adott zöld utat a beruházásnak. „Levelet írok Németországba a Lidl vezetőségének, és megkérdezem, ők felelnek-e azért, amit romániai alkalmazottaik tesznek” – fakadt ki az elöljáró.
Boc leszögezte: ha nem építik meg a körforgalmat, akkor hiába lesz kész az ingatlan, a polgármesteri hivatal nem fogja átvenni. A polgármester azért is dühös, mert nem ez az első hasonló húzása az áruházlánc helyi vezetőinek: korábban a Lomb (Frunzişului) utcában nyitottak üzletet Kolozsváron, ahol szintén azzal a feltétellel kapták meg az építkezési engedélyt, hogy építenek egy körforgalmat az üzlet bejárata elé. Ezt akkor is elmulasztották megtenni, a bolt decemberben mégis megnyílt.
Az elöljáró szerint jelenleg a Lidl a törvényesség határán működik, ugyanis nem rendelkezik a városháza által is jóváhagyott hivatalos nyitvatartási renddel, a körforgalom megépítésének elmulasztása miatt ugyanis a polgármesteri hivatal nem bocsátotta ki az ingatlan hivatalos használatbavételét igazoló bizonylatot. A Lidl egyébként korábban bezsebelt egy bírságot is a városi rendőrségtől, mert engedély nélkül építettek egy feljárót a gyalogosok számára. A Ziua de Cluj azt állítja, hiába próbálták az üzletlánc hivatalos álláspontját megtudni, kéréseikre egy hét alatt sem érkezett válasz.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!