Hirdetés

„Megmenekült” a váradi sürgősségi: visszavonják kollektív felmondásukat az orvosok

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Megállapodásra jutottak a nagyváradi megyei kórház vezetőségével, ezért mégsem mondanak fel a sürgősségi osztályon és a rohammentő-szolgálatnál (SMURD) dolgozó orvosok és asszisztensek, az ügyben azonban folytatódik az éles politikai vita.

Kőrössy Andrea

2018. május 09., 16:382018. május 09., 16:38

Hadrian Borcea osztályvezető főorvos – aki múlt héten elsőként nyújtotta be felmondását, miután a helyi önkormányzat csökkentette az alkalmazottak bérpótlékát – az Ebihoreanul.ro hírportálnal azt nyilatkozta: az igazgatóval folytatott tárgyaláson megállapodtak abban, hogy

a kormány mindegyik asszisztensnek biztosítja az adott alkalmazotti kategóriának előírt minimális pótlékot. Az orvosok ugyanakkor egyelőre azzal a többletjuttatással maradnak, ami az önkormányzat által múlt csütörtökön elfogadott határozatában szerepel.

Hirdetés

Borcea hangsúlyozta: a kollégáival megbeszélték, hogy visszavonják felmondásukat, ugyanakkor elvárják a felelősöktől, hogy legalább ismerjék el hibájukat, ami miatt az alkalmazottak szélsőséges lépésre szánták el magukat, amely kis híján katasztrófához vezetett.

Miután múlt héten Borcea benyújtotta felmondását, a hét elején a sürgősségi és a SMURD mind a 40 orvosa és az asszisztensek mintegy 80 százaléka kollektív felmondást iktatott a kórház titkárságán. Erre azért került sor, mert múlt csütörtökön a helyi önkormányzat határozatot fogadott el arról, hogy az orvosoknak járó pótlékot 60 százalékkal, az asszisztensek többletjuttatását pedig 25 százalékkal csökkentik.

Mindezek ellenére úgy tűnik, a politikai szintű vita csak most kezdődik, a Bihar megyei prefektúra ugyanis szerdán közleményben jelezte, hogy megvizsgálták a szóban forgó – 2018/439-es számú – tanácshatározatot, és mivel törvényellenesnek találták, bíróságon támadták meg azt.

A kormányhivatal rámutatott: a jogszabályok értelmében a helyi önkormányzat által elfogadott határozat nem írhat felül magasabb rangú dokumentumot, így törvényt, kormányhatározatot vagy kormányrendeletet, az egészségügyi alkalmazottak bérére vonatkozóan pedig már létezik ilyen.

A prefektúra azt is kifogásolta, hogy a határozat nem tartalmaz érdemi indoklást. A közlemény szerint a határozatba foglalt előírások alkalmazását addig felfüggesztik, amíg az ügyben jogerős ítélet születik.

Kedd esti nyilatkozatában Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter is felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyváradi önkormányzat lépése egyszerűen törvénytelen. Erre reagálva viszont Ilie Bolojan, a megyeszékhely nemzeti liberális (PNL) polgármestere a Digi 24 hírtelevíziónak azt nyilatkozta: a tárcavezető nem tudja, miről beszél, a határozat pedig szerinte megfelel a jogszabályoknak. Az elöljáró azért is bírálta Vasilescut, valamint Sorina Pintea egészségügyi minisztert, hogy „miután két hónapig szédítették az egész egészségügyi rendszert, most még arra sem képesek, hogy bocsánatot kérjenek az alkalmazottaktól”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Hirdetés
Hirdetés