Hirdetés

Bízik a torockói és körösfői polgármester-állításban az EMNP

Felkészült az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a Kolozs megyei Körösfő és a Fehér megyei Torockó vezetésére – jelentette ki csütörtöki kampányzáró sajtótájékoztatóján Soós Sándor, az alakulat Kolozs megyei szervezetének elnöke.

Kiss Előd-Gergely

2016. június 02., 19:582016. június 02., 19:58

Mint mondta, az igazi áttörést négy év múlva várják, amikor szerintük Kolozs megyében le tudják győzni az RMDSZ-t. A néppárt tervei szerint az eddigi 11-ről 20 fölé tudják növelni az önkormányzati képviselőik számát Kolozs megyében. A megyei elnök szerint azt tapasztalták, hogy sokkal kedvezőbb volt a kampányuk fogadtatása ott, ahol már van tanácsosa az EMNP-nek.

Soós ugyanakkor arról is beszámolt, miközben alakulata a törvények figyelembevételével korteskedett, mások szalámi- és pálinkaosztogatással kampányoltak, ami jogszabályba ütközik. A néppárt Kolozs megyei elnöke ugyanakkor reagált azokra a sajtóban megjelent vádakra, miszerint Magyarkapuson az EMNP indulása veszélyezteti a magyar képviseletet. „Míg 2008-ban az RMDSZ és az MPP együtt 458 szavazatot kapott, addig négy év múlva, amikor az EMNP is indult a választásokon, összesen 614 szavazatot szerzett a három magyar párt. Ennek eredményeként a korábbi négy helyett öt magyar tanácsos jutott a helyi tanácsba: három az RMDSZ színeiben, valamint egy-egy MPP-s és néppártos\" – magyarázta Soós.

Az elnök ugyanakkor kijelentette: az RMDSZ eladta Kalotaszeget. Mint részletezte, nem az a gond, hogy a szövetség együttműködik a liberális párttal ott, ahol valóban nincs esély magyar polgármestert megválasztani, hanem három olyan települést is feladott, ahol esély nyílhatott volna erre: Magyargorbót, Kisbácsot és Egerest. Fancsali Ernő, a néppárt kolozsvári polgármesterjelöltje ugyanakkor úgy fogalmazott: minden idők legunalmasabb kampánya ér most véget. Mint részletezte: nem az RMDSZ-től kívánnak szavazatokat elvinni, hanem az úgynevezett szürke zónából, ugyanis az 50 ezres kolozsvári magyar közösségből 10-20 ezer el sem megy szavazni, további 10 ezer pedig román pártokra szavaz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés