Hirdetés

„Fellélegezhet” a forgalom Kolozsvár Főterén

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Hamarosan befejeződik Kolozsvár Főterének felújítása, a napokban ugyanis nekiláttak az északi oldal átalakításának, ahol külön sávot fognak kapni a tömegközlekedési járművek.

Kőrössy Andrea

2017. június 20., 18:382017. június 20., 18:38

Ismét korszerűsítési munkálatokba kezdtek Kolozsvár Főterén, amelynek ezúttal az északi, a magyar konzulátus felőli oldala újul meg – a beruházással lezárul a tér teljes átalakítását célzó, évek óta húzódó projekt.

A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a munkálatok során szűkítik a járdát annak érdekében, hogy

Hirdetés

egy új, kizárólag a tömegközlekedési járművek által használható sávot alakítsanak ki,

amely a Mărăşti lakónegyedi Szent Péter-templomtól az önkormányzat Mócok útjai székhelyéig fog tartani. Új járdát alakítanak ki ugyanakkor az út másik oldalán, a Szent Mihály-templom melletti parkoló mentén, ahol a lámpaoszlopokat is kicserélik. Az ígéretek szerint fákat is ültetnek a Főtér északi oldalán. Az általános forgalmi adó (áfa/TVA) nélkül 1,03 millió lejbe kerülő beruházást három hónap alatt kell befejezni.

A kincses város Főterének felújítását már több mint egy évtizede kilátásba helyezték, a teljes projekt megtervezésére kiírt versenytárgyalást még 2006-ban nyerte meg a Planwerk, míg a kivitelezést az ARL Cluj Kft. végzi.

Magát a teret 2009-ben korszerűsítették, tavaly modernizálták a déli, az Egyetem utca felőli részét, valamint a keleti oldal egy szakaszát, az idei év első felében pedig – 1,42 millió lejből – gyalogos övezetté alakították a nyugati oldalt, ahol így egyre bátrabban terjeszkedhetnek a vendéglátó-ipari egységek teraszai. Az eredeti tervek szerint a tér keleti oldaláról is kiszorították volna az autós forgalmat, úgy tűnik azonban, hogy erre egyhamar nem kerül sor.

Működésbe lépett a Szamoson a hulladékfogó

Felszerelte a kolozsvári polgármesteri hivatal a Szamos-folyó tisztántartását célzó berendezést, amelyet hamarosan hivatalosan is felavatnak – közölte Emil Boc elöljáró Facebook-oldalán. A víz felszínén úszó hulladék kifogására alkalmas eszközt a Donát lakónegyedben, a Sun strand közelében helyezték el, amelyet a városvezető szerint több szakaszban is teszteltek, a tapasztalatok alapján pedig hatékonyabbá tettek. Az összegyűlő szemetet a városi köztisztasági vállalat alkalmazottai szedik össze rendszeres időközönként. A berendezést napelemes világítótestekkel és térfigyelő kamerával is felszerelték.

„A polgármesteri hivatal folyamatosan figyeli a rendszert, és együttműködik a vízügyi társasággal, hogy a lehető legkellemesebb és legtisztább környezetet biztosíthassa a kolozsváriak számára” – fogalmazott Emil Boc. A beruházás – általános forgalmi adóval – 282 ezer lejbe került.

A Ziua de Cluj hírportál arra is felhívta a figyelmet: a megállapodás szerint a Kolozsvár melletti Fenesen áthaladó folyószakaszon is fel kellett volna szerelni két ilyen akadályt. Florin Zanc polgármester azonban arról számolt be, hogy az eljárás náluk bonyolultabban működik, a folyóparti területek ugyanis nem képezik az önkormányzat tulajdonát. A községvezető ugyanakkor leszögezte: rendszeresen takarítják a partszakaszt, szerinte ugyanis az is hatékony, ha megelőzik, hogy a hulladék a folyóba kerüljön.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
Hirdetés