
Fotó: Veres Nándor
Nem lehet ezentúl kerékbilincset szerelni Csíkszeredában a szabálytalanul parkoló gépkocsikra, miután az erre vonatkozó határozatot érvénytelenítették. Az önkormányzat jogi véleményezést kér.
2016. június 16., 13:462016. június 16., 13:46
Nem szerelhet ezentúl kerékbilincset a szabálytalanul parkoló gépkocsikra a csíkszeredai parkolórendszert működtető City Parking, a marosvásárhelyi ítélőtábla ugyanis jogerős ítéletben érvénytelennek nyilvánította az ezt lehetővé tevő helyi önkormányzati határozatot.
Szőke Domokos alpolgármester úgy nyilatkozott: a jogerős végzést egyelőre nem kapta meg írásban a polgármesteri hivatal, amint ez megtörténik, jogászokat kérnek fel a véleményezésre. Az elöljáró mindössze úgy kommentálta a történteket, hogy minden bizonnyal módosítani fogják a fizetéses parkolási rendszer szabályzatát.
Egy csíkszeredai lakos nyújtott be keresetet
Az ügyet első fokon a Hargita megyei törvényszék tárgyalta annak nyomán, hogy egy csíkszeredai lakos tavaly keresetet nyújtott be, amelyben az önkormányzat 2008/195-ös, valamint 2010/300-as számú határozatának érvénytelenítését kérte. Mindkét határozat – az utóbbit már több alkalommal módosították – a megyeszékhely fizetéses parkolási rendszerének működtetésére vonatkozik. A felperes arra hivatkozott, hogy a szabályzatok megszegik a romániai és a nemzetközi törvényeket, és külön kiemelte a közlekedésrendészeti szabályzatot (KRESZ), amely előírja, hogy kerékbilincs alkalmazását csak a közlekedésrendészet rendelheti el.
A Hargita megyei törvényszék elsőfokú döntésében teljes mértékben érvénytelenítette a 2008/195-ös számú önkormányzati határozatot, illetve semmisnek nyilvánította a másik kifogásolt, a 2010/300-as számú határozat 3. fejezetét. Ez a fejezet írja elő, hogy amennyiben egy gépjármű parkolójegy vagy -bérlet nélkül állomásozik egy fizetéses parkolóhelyen, vagy nem helyezi el az autó műszerfalán, látható helyre a parkolójegyet, -bérletet, illetve túllépi a jegyen jelzett időszakot, illetve mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyen parkol, szabálysértést követ el, ami figyelmeztetéssel és kerékbilincs alkalmazásával jár, 48 óra után pedig az autót elszállítják. Az előírásban az is szerepel, hogy a kerékbilincset csak a rendszer működtetője távolíthatja el a megszabott díjszabás kifizetése után.
Szigorú szabályozás
A 2008/195-ös számú határozat a közterületeken vagy fizetéses parkolókban szabálytalanul parkoló, illetve a zöldövezeteken hagyott gazdátlan autók esetében történő kerékbilincselést, a járművek elszállítását és tárolását szabályozza. Itt szerepel az előírás, miszerint akkor is kerékbilincset lehet szerelni az autóra, ha legalább egy kerékkel a zöldövezeten parkol, vagy a kerékpárutat foglalja el, illetve más szabálytalanság áll fenn. Kitér arra is, hogy elszállítják azokat a gépjárműveket, amelyeket úgy parkolnak le, hogy zavarják a forgalmat, akadályozzák a hóeltakarítást vagy a közterületek takarítását, illetve a járdákon a gyalogosok közlekedését, vagy bejáratokat zárnak el.
A csíkszeredai törvényszék alapfokú ítélete ellen a helyi önkormányzat fellebbezett a marosvásárhelyi ítélőtáblánál, amely június elején elutasította az óvást, és megerősítette az elsőfokú ítéletet, amely így jogerőre emelkedett.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!