2011. november 07., 07:402011. november 07., 07:40
„Bár néha azt gondoljuk, hogy bennünket nem érintenek a világ történései, mégis be kell látnunk, hogy nem tudjuk a magunk dolgait a világ eseményeitől függetlenül értelmezni. Éppen a gazdasági és pénzügyi válság második hullámát éljük, amikor az Európai Uniónak is olyan stratégiákban kell gondolkodnia, amelyek segíteni tudják a fenntartható növekedést” – indította bevezetőjét Sógor Csaba, aki elmondta: az Európa 2020-as stratégia a munkahelyteremtésről és az életszínvonal növeléséről szól, olyan problémákat kíván kezelni, mint a szegénység, a korai iskolaelhagyás vagy az éghajlatváltozás és az energiaügyi kérdések.
Hangsúlyozta: rendkívül fontos, hogy legyen egy olyan civil szféra, amely képes erősíteni saját közösségének felelősségérzetét. „Az emberekben élnie kell a közösségi élet minden területén az egymásra figyelés, az összetartozás és a bizalom érzésének” – fejtette ki a képviselő, aki a találkozót követően a szüreti batyus bálon is részt vett.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.