Hirdetés

„Észhez kell térni” – Bizottságokkal enyhítenék a védőoltásválságot

Két új testületet is létrehoz a kormány az oltóanyagkrízis megfékezése érdekében. Sorin Grindeanu szerint az, hogy a kanyaró miatt immár 26 gyermek halt meg, „észhez kell térítsen mindannyiunkat”.

Kőrössy Andrea

2017. május 18., 16:192017. május 18., 16:19

Gyakorlati lépésekre készül a kormány az oltóanyagkrízis megoldása érdekében. Sorin Grindeanu miniszterelnök csütörtökön, a Florian Bodog egészségügyi tárcavezetővel tartott megbeszélés után úgy nyilatkozott: rövid időn belül két bizottságot is létrehoznak, amely a vakcinahiány felszámolásán fog dolgozni.

A csütörtöki nap folyamán egyrészt a kabinet elfogadott egy memorandumot a több minisztérium bevonásával létesülő bizottság megalakulására vonatkozóan, ugyanakkor életbe lépett az egészségügyi tárca új szerkezeti felépítése, amelyben helyet kapott egy, kifejezetten az oltásokkal foglalkozó új testület.

Hirdetés

Grindeanu elmondása szerint

az új minisztériumi egység felelős lesz az oltóanyag-beszerzés teljes folyamatáért, a készítmények megvásárlásától és szétosztásától a lakosság tájékoztatásáig.

„Sajnos az egészségügyi minisztériumnak az elmúlt hónapokban tűzoltásszerűen kellett megoldásokat találnia a felmerült gondokra” – fogalmazott a kormányfő. Hozzátette: az öttagú testület munkáját Adriana Pistol, az Országos Közegészségügyi Igazgatóság vezetője fogja irányítani.

Grindeanu úgy vélte: a legfontosabb, hogy kiszámítható és előrelátható rendszert hozzanak létre, hogy az ország többé ne kerülhessen a mostani helyzetbe, amikor egyszerűen kifogynak a vakcinakészletek. Szerinte a cél elérésében a jelenleg közvitán levő oltástörvény-tervezet is segíteni fog.

A miniszterelnök ugyanakkor ismét hangsúlyozta: ahhoz, hogy az immunizálást megtagadó szülők szankcionálásáról lehessen beszélni, illetve arról, hogy a nem immunizált gyermekektől megvonják a közösségbe járás jogát,

előbb országos szinten állandó jelleggel biztosítani kell a szükséges oltóanyag-mennyiséget, „ez kötelességünk”.

Grindeanu nem fogalmazott meg egyértelmű álláspontot azzal kapcsolatban, hogy hogyan kellene eljárni a vakcinákat elutasító szülőkkel, mindössze annyit mondott, hogy „a szabad választás jogát mindannyian kiérdemeltük, de ez csak addig terjed, amíg nem gátolja mások szabadságát”.

A kormányfő „tragikusnak” tartotta, hogy immár 26 gyermek halt bele a kanyarófertőzésbe – néhány napja Vaslui megyében hunyt el a kór 26. áldozata, egy 5 hónapos kisbaba. „Ezeknek az eseteknek arra kell sarkallniuk mindannyiunkat, hogy észhez térjünk. Az európai uniós más tagországaiban ilyesmi nem fordul elő” – magyarázta a miniszterelnök.

A megbeszélés után Florian Bodog egészségügyi miniszter arról számolt be: tudomására jutott, hogy Olaszországban döntés született arról, hogy a beoltatlan gyermekek ne mehessenek iskolába, ez szerinte „valamelyest egybevág” az általa előterjesztett törvénytervezet előírásaival.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását – a KMDSZ segítséget nyújt

Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóan a kolozsvári Hașdeu diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását – a KMDSZ segítséget nyújt
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából

Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
Hirdetés
Hirdetés