Hirdetés

Beszélgetés Csibi Magorral, a Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai elnökével

Április elsejétől a csíkszeredai születésű Csibi Magor tölti be a Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai szervezetének elnöki tisztségét. Terveiről, projektjeiről, illetve a környezettudatosságra nevelésről beszélt a Krónikának.

Bálint Eszter

2011. április 06., 08:272011. április 06., 08:27

– A környezettudatosság, a figyelem ráirányítása a zöld életmódra eddig is jellemezte tevékenységét. Nemzeti liberális párti európai parlamenti képviselőként egyebek mellett a ciántechnológia betiltását kérte, majd a Think Outside the Box projekt kimondottan a környezettudatosságról szólt. De hogyan lesz valaki a Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai szervezetének elnöke?

– Ugyanúgy, mint ahogy valakiből ügyvezető, programozó vagy újságíró lesz. Részt kell venni egy interjún, és meg kell győzni az alkalmazót, hogy mindenki nyerne egy kölcsönös együttműködésből. Ez történt az én esetemben is, annyi különbséggel, hogy volt valaki, aki a kapcsolatot megteremtette. Potoczky László, a Polgártárs Alapítvány igazgatója kérdezett meg, hogy szeretnék-e a civil szférában dolgozni, utána meg beajánlott a WWF-nek. A többi jött magától. Egy rövid telefonbeszélgetés és egy hosszabb interjú után megszületett a megállapodás, ami reményeink szerint hosszú és gyümölcsöző lesz mindkét fél számára.

– Milyen ütemtervvel kezdett el dolgozni? Melyek a legnagyobb projektjei rövid, illetve hosszú távon?

– Még egy picit korai ütemtervről beszélni. Egyelőre a szervezet megismerésével, a kollégák képességeinek felismerésével és a projektek minél alaposabb áttekintésével vagyok elfoglalva. Vannak már ötleteim partnerségekről, egy minél jobb kommunikációs stratégia kidolgozásáról és egy átfogó mobilizálási stratégia elkészítéséről, de rengeteg függ a kollégák véleményétől. A WWF eddig egy összefogott csapatként működött, ezt szeretném megőrizni, úgyhogy egyelőre nekem van tanulnivalóm.

– A WWF főként a Duna-delta-projektekkel került be az elmúlt két évtizedben a romániai lakosság tudatába. Nemrég azonban fokozottan előtérbe került a kárpáti barnamedve védelme is. Mit tervez ezen a téren?

– Először is le kell szögezni, hogy a barnamedve védelme kapcsán elsősorban nem a vadászokra, hanem az állat életterére kell gondolni. A WWF kiemelt figyelmet fordít erdővédelemre és a védett területek fenntartására. Egyre több konzervációs projektre fektetünk hangsúlyt, például csak a baróti projekt keretén belül több mint 80 medve életterét kellene fenntartani. Szeretném a meglévő projekteket fenntartani, viszont emellett hangsúlyt szeretnék fektetni a kommunikációra is, ezáltal bevonni minél több magánszemélyt és céget a tevékenységünk támogatásába és ennek fenntartásába. Hogy csak egy pár programot említsek, szeretném a 2 százalékot a barnamedvének programunkat kiterjeszteni, ugyanakkor a Fogadj örökbe egy medvét projektet is népszerűvé szeretném tenni.

– Romániában található az európai medvepopuláció jelentős része. Az uniós csatlakozást követően pedig a korábbinál is szigorúbb korlátok közé szorították az évente kilőhető egyedek számát. A gazdák azonban azóta folyamatosan panaszkodnak, hogy a medvék óriási károkat tesznek a termésben, s az sem ritka, hogy – mint például Brassó vagy éppen Bálványos esetében – közel merészkednek az emberekhez. Meg lehet ezt fékezni valamilyen formában?

– Nem a medvék közelednek az emberhez, hanem az emberek a medvékhez. Valószínű, hogy ha nem irtanánk ilyen ütemben erdőinket, akkor nem látnánk ennyi medvét sem életterünk közelében. Egy erdő nemcsak fákból áll, ennél sokkal nagyobb érték, viszont mi csak ennyit látunk belőle. Ez olyan, mintha azt hinnénk, hogy az óceán csak úszásra használható. A mi panaszunkat viszont könnyebb meghallani, mint a több millió lakóhely nélkül maradt állat panaszát. Ennek ellenére mi mindent meg fogunk tenni, hogy ezeket az eseményeket megfékezzük, azáltal hogy megpróbáljuk a barnamedve életterét minél jobban védeni és konzerválni, hogy ezek ne legyenek rákényszerítve arra, hogy az emberek által lakott területeken keressenek élelmet.

– Tud tenni valamit WWF-elnökként a verespataki cianidos aranykitermelés megakadályozása érdekében? Sőt bár nincs akkora sajtóvisszhangja, a nagybányai Romaltyn Mining még az RMGC-nél is hamarabb beindíthatja a termelést.

– A WWF pozíciója nyilvános a verespataki kitermelés esetében, mint minden olyan szervezetnek, amely számára fontos a természet védelme. Emellett az eddigi tevékenységemet a felelőtlen kitermelés megfékezésére és a hasonló projektek megállítására magánemberként és újságíróként fogom folytatni, mivel a WWF ütemtervében nincsen erre egy külön projekt.

– Felmerült a korábbi években annak a lehetősége is, hogy Erdély területén is épüljön egy atomerőmű. Ebben a kérdésben milyen álláspontot képvisel?

– Az álláspontom teljes mértékben megegyezik a WWF álláspontjával, vagyis azzal a véleménnyel, hogy az atomenergia nem lehet egy fenntartható jövőkép szerves része. Ahelyett, hogy továbbra is ehhez hasonló rövid távú és káros energiaprojektekben gondolkodnánk, sokkal inkább a megújuló energiaforrásokra kellene koncentrálnunk.

– A nyugati országokban egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyerekek környezettudatos nevelésére. Mi a véleménye a romániai helyzetről? Vannak-e a WWF-nek hasonló projektjei?

– Valószínű, hogy a hazai környezet nem lenne a mai helyzetben, hogyha több figyelmet fordítanánk a környezettudatos nevelésre. Ez nemcsak a WWF számára, hanem a mindenkori román kormánynak is prioritás kellene hogy legyen. A WWF az elkövetkező periódusban az Európai iskolák egy élő bolygóért nevű programot szeretné elindítani Romániában. Emellett még vannak elképzeléseim különböző oktatási projektek kifejlesztésére, viszont ezekről többet csak az áprilisi regionális WWF-ülés után tudnék mondani.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés