
Az autonómia fogalmának európai elfogadottságáról beszéltek pénteken egy kolozsvári sajtótájékoztatón a székely szabadság napja alkalmából előző napon tartott marosvásárhelyi megemlékezés és tüntetés szónokai.
2016. március 11., 21:022016. március 11., 21:02
2016. március 12., 10:542016. március 12., 10:54
Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) igazgatója az MTI szerint úgy vélekedett, hogy Bukarestnek nem kellene félnie az erdélyi autonómiatörekvésektől, hiszen az autonómia a demokrácia eszköze, amely teljesen megszokott Európában.
Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Párt külügyi kabinetjének vezetője szerint az autonómia nemcsak a magyar közösséget védené, hanem a román közösség számára is megadná a fejlődés lehetőségét. \"Ez a legoptimálisabb módszer arra, hogy fejlődést, békét és jólétet teremtsen\" – jelentette ki a katalán politikus.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke arról beszélt, hogy egy stabil közigazgatási reform csakis a helyi közösségek akaratára épülhet. „Arra számítunk, hogy újrakezdődik a társadalmi párbeszéd, és az ország minden lakóját, minden települését megkérdezik arról, hogy milyen régióhoz akar tartozni” – jelentette ki.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke arra figyelmeztetett, hogy elsősorban a központi hatalmak felelőssége az együttélés milyensége. Az európai parlamenti képviselő szerint Madrid provokálta ki azt, hogy a katalán nép ma már függetlenséget akar. „Ma Románia kormánya provokálja a magyar közösséget” – állapította meg Tőkés László.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke elmondta: pártja azon dolgozik, hogy az erdélyi magyarok az erdélyi románokkal együtt menjenek Bukarestbe több jogot követelni a saját régiójuknak.
Újságírói kérdésre José María Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt képviselője úgy vélte, hogy a magyar közösség összefogásán áll vagy bukik az autonómiatörekvések sikere. „Nem mondom, hogy a pártoknak egyesülniük kell, de közös nevezőre kell jutniuk. Anélkül nem tudnak jogokat kialkudni a magyar közösségnek” – jelentette ki a baszk politikus.
Arra az újságírói kérdésre, hogy az elszakadás előszobájának tekinthető-e az autonómia, Tőkés László kijelentette: ma Magyarország sem akarja, hogy az erdélyi magyarok mellett ötmillió erdélyi románnal gyarapodjék. Úgy vélte: Erdély elcsatolásának a félelmét az egykori kommunista politikai rendőrség, a Szekuritáté alapozta meg, és a félelem oktalanul él tovább a románokban 26 évvel a rendszerváltozás után is.
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
szóljon hozzá!