Hirdetés

Bernády-ügy: nem hozott megnyugtató döntést a helyi tanács

A Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) és a magyar szülők számára nem hozott megnyugtató döntést csütörtöki ülésén a marosvásárhelyi tanács a 2-es számú általános iskola átnevezése kapcsán: az önkormányzati képviselő-testület nem a magyar szülők által kért Bernády név felvételét szavazta meg, hanem azt, hogy a tanács foglalkozik az üggyel.

Szucher Ervin

2011. december 23., 07:222011. december 23., 07:22

„Ezzel a döntéssel csak félig-meddig lehet elégedett az ember, hisz semmiféle határidőt nem szabnak hozzá” – kommentálta a döntést Horváth Kovács Ádám, a szülők kezdeményezését felkaroló Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) vezetője. A szülői akciócsoport képviselői is értetlenül álltak az egyhangúlag megszavazott határozat előtt (A javaslatot  a nagy-románia-párti Ioan Sita is támogatta).

„Lehet, hogy ez egy kezdet, de nem látjuk a végét. Mi akkor leszünk elégedettek, amikor a Bernády György nevével feliratozott táblát az iskola homlokzatán látjuk” – szögezte le Bodoni Endre, akinek két gyermeke is a Dózsa György utcai iskolában tanul. A határozat különös megfogalmazásával kapcsolatban Kolozsváry Zoltán, az RMDSZ frakcióvezetője és Benedek István, a szervezet marosvásárhelyi elnöke lapunknak elmondta, hogy azért volt szükség rá, mert az idén még nem lehet egy jövő évtől érvényes miniszteri rendelet alapján dönteni.

Különben a tanintézmény ügye eredetileg nem szerepelt az év utolsó tanácsülésének napirendi pontjai között. Annak ellenére, hogy másfél hónappal ezelőtt Dumitru Matei főtanfelügyelő, aki egyben a Demokrata-Liberális Párt (PDL) helyi önkormányzati képviselője is, a sajtó képviselői előtt ígérte meg a szülőknek, hogy ő lesz az, aki a testület elé terjeszti a javaslatot, amely az RMDSZ tanácsosai részéről érkezett. Mielőtt az ülésen Kolozsváry Zoltán ülésvezető szavazásra bocsátotta volna a tervezetet, Claudiu Maior alpolgármester saját elképzelését is ismertette.

„Döntsünk arról is, hogy egy más iskolát Marosvásárhely másik jeles polgármesteréről, Emil Dandeáról nevezzünk el” – javasolta. A teremben jelen lévő 21 tanácsos egyhangúlag egyetértett a kiegészítéssel is, eltekintve attól, hogy a városban a kémiaipari gimnázium is Dandea nevét viseli. Felvetésünkre, hogy ezek szerint két ugyanúgy elnevezett iskola lesz a városban, egyes tanácsosok meglepődve kérdeztek vissza: „Miért, már van egy?”.

Kolozsváry Zoltán és Benedek István elmondták, a tanács megvonja az ipari gimnáziumtól a nevet és egy olyan általános iskolának adományozza, amely Dandea idejében épült. Arra a kérdésre, hogy melyik iskola épült az 1920 után kinevezett román polgármester idején, senki nem tudott választ adni.

Amint arról a Krónikában beszámoltunk, a magyar szülők másfél hónap leforgása alatt nyolcezer aláírást gyűjtöttek össze annak érdekében, hogy az 2-es számú iskola felvehesse alapítója, Bernády György városépítő polgármester nevét, így ez lenne az első magyar személyiségről elnevezett tanintézet a városban.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi vezetői azonban a tavaly elhunyt Adrian Păunescuról, Ceauşescu udvari költőjéről neveztetnék el a tanintézetet. Jelenleg a politikai alkuk nyomán egyre inkább úgy tűnik, hogy a város, illetve a tanfelügyelőség demokrata-liberális (PDL) vezetősége hajlandó elfogadni a magyar közösség kérését és a Bernády nevet.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
2026. október 08., csütörtök

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak

Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak
2026. október 08., csütörtök

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?

Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?
Hirdetés
Hirdetés