2011. december 30., 08:442011. december 30., 08:44
Amennyiben a testület egyetért ezzel, a belvárosi tanintézet felvenné száz évvel ezelőtti alapítója, dr. Bernády György egykori polgármester nevét. A magyarellenességéről elhíresült jogtanácsos-politikus saját blogján jelentette be amúgy várható döntését. Hosszas eszmefuttatásában Brişcaru Erdély fokozatos feladásával hozza összefüggésbe a Demokrata-Liberális Párt (PDL) képviselői által is támogatott RMDSZ-es kezdeményezést, melynek következtében végre a Székelyföld egykori fővárosában is magyar személyiségről neveznének el egy általános iskolát.
A Krónika megkeresésére a Moldvából származó politikus kifejtette, hogy a helyi tanácsosok törvénytelenül jártak el, amikor napirenden kívül, sürgősségi eljárással döntöttek az iskola átkereszteléséről. „A tolvajok éjszaka, ködben és sürgősségi eljárásokkal szeretnek dolgozni. Én beperelem őket, s remélem, meg is nyerem a pert, ők meg soha az életben nem fognak újból bejutni a helyi önkormányzatba, de remélhetőleg, szégyenükben az utcára sem lépnek ki” – mondta Brişcaru.
A szélsőséges nézeteket valló fiatalember hozzátette: a jelenlegi testület már számtalan törvénytelenséget követett el, amiért egy jogállamban már rég felfüggesztették volna a tanácsosok mandátumát. Felvetésünkre, hogy a törvényesség leple alatt nem magyarellenesség fűti-e őt, a PSD-s vezér határozott nemmel válaszolt. Ezzel szemben mostani és korábbi blogbejegyzéseiben hemzsegnek a kisebbség- és főleg magyarellenes kirohanások. Arra a kérdésre, hogy miért nem várja meg, hogy esetleg a prefektus szólítsa fel az önkormányzatot a határozat visszavonására, Brişcaru elmondta: nem bízik Marius Paşcanban, akit Dorin Florea PDL-s polgármester szolgájának tekint.
Az RMDSZ szerint a PSD és Cornel Brişcaru nem tudja leállítatni az iskola átkeresztelési folyamatát. „Bizonyos szempontokból fékezheti, de leállítani képtelen, mivel a testület mind a 21 tagja, nemzetiségétől és politikai hovatartozásától függetlenül megszavazta. Különben tudtam, hogy Brişcaru vagy egy hozzá hasonló egyén meg fogja támadni a döntést” – mondta el lapunknak Csegzi Sándor alpolgármester. Bízik a városháza jegyzőjében és a tanácsosok döntésében Benedek István, az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke is.
„Ezúttal úgy készítettük elő a határozatot, hogy ne járjunk úgy, mint az elperelt Kossuth utcával. Akármilyen rosszindulatú bíró tárgyalná az ügyet, nem dönthet sem a törvény, sem a városépítő Bernády ellen” – vélte Benedek. Megítélésében újabb magyarellenes tündöklésével Cornel Brişcaru „a saját politikai impotenciáját próbálja álcázni”. „Ez az ember már akkor zavaros agyú volt, amikor tizenegynéhány éve Moldvából a vásárhelyi városházára került, de úgy látszik, azóta csak visszafejlődött” – jellemezte a Bernády-név támadóját Benedek.
Brişcaru szeptemberben aláírásokat gyűjtött, hogy a 2-es iskolát a tavaly elhunyt nacionálkommunista „udvari” költőről, a szintén magyarellenességéről ismert Adrian Păunescuról nevezzék el. A kezdeményező egy szobor felállítását is szorgalmazta, ötletét azonban Dorin Florea polgármester elvetette.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.