Hirdetés

Befogadják az udvarhelyi ebeket Csíkszeredában

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Legalább huszonnégy kutyát fogad be jövő héten a csíkszeredai kutyamenhely a székelyudvarhelyitől, miután a hétfői heves esőzések miatt az ottani létesítmény több kutyája is elpusztult, a többi pedig életveszélybe került. 

Barabás Hajnal

2016. augusztus 25., 14:042016. augusztus 25., 14:04

Nem ez az első eset, hogy a csíktaplocai menhely kisegít más várost: múlt év őszén az Olt megyei Slatinán felszámolták a kutyamenhelyet, ahonnan 51 négylábút fogadtak be. „Nagyon sok volt köztük a beteg kutya. Jó hír, hogy sikerült akkor húszat örökbe adni Németországba. Ha Slatinán segítettünk, akkor Székelyudvarhelynek is fogunk” – mondta Bedő Csilla, a csíktaplocai kutyamenhely ügyintézője. Így hétfőre 24 kutya számára biztosítanak majd – némi átszervezéssel – helyet a létesítményben.

Kodolányi Enikő, a székelyudvarhelyi EbRemény Állatvédő Egyesület vezetője elmondta, a menhely állapota rég nem felel meg az elvárásoknak, és évek óta próbáltak ezen változtatni, sikertelenül. Hétfőn a heves esőzés miatt térdig érő víz gyűlt fel a létesítményben, öt négylábú pusztult el és a többi kutya életveszélybe került. „Félő volt, hogy ez megismétlődik, ezért megoldást kellett keresnünk az állatok elszállásolására, hogy ne kelljen elaltatni őket” – mondta Kodolányi.

Örömmel újságolta, a csíkszeredai menhely vállalta, hogy befogad 24 ebet, megköszönve segítőkészségüket. „Barátságos kutyák, akár gazdát is találhatnak számukra” – tette hozzá az illetékes. Kifejtette, reményeik szerint még idén felépül az udvarhelyi önkormányzat jóvoltából az új menhely. „Amennyiben a kutyák addig nem találnak gazdira, vissza tudjuk fogadni azokat” – mondta a menhely vezetője.

A csíktaplocai kutyamenhelyen júliusban összesen 337 kutyának viselték gondját, ebből 63-at a kutyabefogással megbízott Eco-Csík Kft. szállított be hozzájuk, 17-et pedig a lakosság, ugyanakkor 80 négylábút sikerült örökbe adni. Az első félévben összesen 348 kutyát fogadtak be, ebből 207-et az Eco-Csík Kft. szállított be, a többit a lakosság.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés