2011. április 15., 07:372011. április 15., 07:37
Az iskola könyvtárába berendezett terem felújítását pályázatokon elnyert pénzekből finanszírozták, a beruházás értéke húszezer lej. A gimnázium igazgatója lapunknak elmondta: a galériát először ezelőtt harminc évvel nyitották meg, a kommunizmus idején azonban be kellett zárni. Tímár Ágnes hozzáfűzte, legalább havonta egyszer szeretnének helyet adni egy kolozsvári képzőművész kiállításának. Elsőként Orbán István grafikus, az iskola rajztanára munkáiból nyílt tárlat. Az idei, 17. alkalommal megszervezett rendezvény megnyitóján, szerdán mutatkozott be a gimnázium idén alakult régizene-együttese. Tímár Ágnes még elmondta: az iskolai rendezvények egyik kiemelkedő eseménye csütörtök délután a gimnázium dísztermében megrendezett Kérdezz-felelek játék, amikor az iskola diákjai a gimnázium egykori diákjaival – Felméri Cecíliával, Farkas Boglárkával, Felméri Péterrel, Köllő Csongorral és Panek Katalinnal – találkozhattak. A Báthory- gimnázium diákjai könnyűzenei koncerttel is előrukkolnak: a 8. C, illetve a 12. B osztályos tanulók zenekarai közösen lépnek fel. A záróünnepségen a gimnázium színjátszó csoportja Tamási Áron Tündöklő Jeromos című művét adja elő.
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
szóljon hozzá!