Hirdetés

Băsescu: a régiók átszervezése szükséges, de nem etnikai alapon

A fejlesztési régiók átszervezésének elsősorban hasznosnak kell lennie, és nem etnikai, hanem szociális és gazdasági megfontolásokra kell alapulnia – jelentette ki vasárnap Traian Băsescu államfő Kovásznán, ahová pénteken érkezett magánlátogatásra. Az elnök elmondta: ő maga fogja javasolni a régiók fogalmának megjelenését az alkotmányban az alaptörvény módosítása keretében. Leszögezte: az etnikai alapú autonómiára vonatkozó célkitűzéseket egyetlen kormánykoalíció sem fogja támogatni, bármilyen összetételű is legyen. Băsescu arról is beszélt, hogy támogatja Cseke Attila egészségügyi miniszter kórházreformját.

Hírösszefoglaló

2011. április 17., 14:282011. április 17., 14:28

Traian Băsescu péntek este érkezett Kovásznára, ahová elmondása szerint, azért vonult vissza, hogy elmélyüljön az alaptörvény javasolt módosításaiban.

Az alkotmánymódosítás tervezetét a húsvéti ünnepek után terjesztik a parlament elé, mondta az államelnök vasárnap a Kovásznán tartott sajtótájékoztatón. Az államfő szerint a tervezetet május első felében hozzák nyilvánosságra, és azt tartja megfelelőnek, hogy az alaptörvény elfogadására a 2012 júniusi választásokkal egy időben írnák ki a népszavazást.

Az államfő az RMDSZ által kidolgozott régióátszervezési tervezet kapcsán kifejtette: a régiókra alapuló közigazgatási átszervezésnek elsősorban hasznosnak kell lennie. Az átalakítást szociális és gazdasági szempontokra kell alapozni, az etnikai kritériumok elfogadhatatlanok – tette hozzá Băsescu.

A régiók átszervezésével kapcsolatos RMDSZ-tervezet – amely jelenleg a képviselőházban van –  16 fejlesztési régiót rajzolna az ország térképére, ezek egyike Hargita, Kovászna és Maros megyéből állna.

Băsescu elmondta, eddig nem tapasztalta, hogy a koalíciós partner RMDSZ túlzó követelésekkel, feltételekkel vagy zsarolással állt volna elő, azt azonban leszögezte: egyetlen kormánykoalíció sem fogad el olyan célkitűzéseket, amelyek eredménye az etnikai alapú autonómia lenne. „A szélsőségesek nem aludhatnak nyugodtan, nem fogják elérni céljukat” – fogalmazott az államfő.

Az RMDSZ üdvözli, hogy az új alkotmány arra kis kitér majd, hogy Románia fejlesztési régiókból áll – reagált Băsescu kijelentésére a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozó Borbély László, a szövetség politikai alelnöke. „Mindig szorgalmaztuk a regionális felosztás felülvizsgálatát, ezzel kapcsolatban törvénytervezetet nyújtottunk be a parlamentben, és várjuk, hogy többi párt is foglaljon állást ezzel kapcsolatban. Ráadásul a nemrég aláírt koalíciós megállapodásban is szerepel, hogy újra kell gondolnunk a gazdasági régiókat” – mondta Borbély.

Băsescu arról is beszélt Kovásznán, hogy támogatja a Cseke Attila egészségügyi miniszter által beindított kórház-átszervezési programot. Az egészségügyi reformoknak azonban nem kell itt megállniuk, folytatni kell a rendszer átalakítását – hangsúlyozta az elnök.

Az elmúlt három évben az államfő gyakran ellátogatott Kovásznára, 2008-ban egyhetes pihenőszabadságát is ott töltötte a feleségével. A villát, ahol az államfő megszáll a nyolcvanas években építették Nicolae Ceauşescu számára, az egykori diktátor azonban mindössze egy éjszakát töltött benne.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés