Hirdetés

Baráti viszonyt ápolna az EMNT és az EMNP

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a frissen bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) viszonyáról beszélt Toró T. Tibor szerdán Kolozsváron. Az EMNT Kolozs megyei szervezetének közgyűlésén a politikus közölte: az EMNT civil mozgalmárok csoportosulásaként továbbra is aktív szervezet lesz, a politikai képviselet feladata ugyanakkor az Erdélyi Magyar Néppártra marad.

Krónika

2011. december 02., 05:562011. december 02., 05:56

 „Az EMNT-mozgalom az édes gyermekünk. Fontos, hogy fennmaradjon, és fontos, hogy megőrizzük a mozgalom és a párt közvetlen, baráti viszonyát” – hangsúlyozta Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnöke. A néppárt a politikai, közéleti témák képviseletében tölt be aktív szerepet, míg az EMNT területi szervezetei továbbra is baráti társaságok, azonos értékrend mentén gondolkodó mozgalmárok civil szervezete lesz. A politikus elmondta továbbá: a két szervezet közös erkölcsi-ideológiai alapját Tőkés László, az EMNT elnökének személye garantálja; a civilek és a politikusok egymást kiegészítő munkája erre az értékrendre épül majd. „A politizálás miatt nem szabad a hátországot feladni, mert úgy járunk, mint az RMDSZ. Az évek során elfogyott körülöttük a levegő, eltűntek a mozgalmárok. Akik maradtak, azok inkább érdekek mentén vezérelt alattvalók, mint igazi civilek” – figyelmeztetett a hatalmi politizálás veszélyeire Toró.

Összegzésül elmondta: különösen figyelni kell majd „az opportunista politikusjelöltek és a hatalmat szolgáló beépített emberek” kiszűrésére. „Ha a pártot tömegalapra, lentről felfelé építjük, és ápoljuk az EMNT-vel meglévő bizalmi viszonyt, akkor biztos vagyok benne, hogy eredményesen látjuk majd el a magyar közösség képviseletét” – fogalmazott Toró.

Mint kiderült, a néppárt helyi szervezeteinek tömeges megalakulását követő marosvásárhelyi első országos kongresszus februárban lesz. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos tisztújító küldöttgyűlését jövő hétvégén, december 10-én tartják Marosvásárhelyen.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
Hirdetés