
Fotó: ISU
Belső vizsgálatot indít az energetikai minisztérium a két személy halálát okozó lupényi bányaomlás ügyében, a szaktárca a baleset körülményeit kívánja feltárni az ügyészségi nyomozástól függetlenül – jelentette be Toma Petcu.
2017. október 09., 17:532017. október 09., 17:53
2017. október 09., 19:102017. október 09., 19:10
Az energiaügyi miniszter azt is elmondta: a föld alatt tartózkodó vájárok szerint a baleset egyik oka a bánya tartóoszlopainak összeomlása. A tárcavezető a bányából épségben kijutott nyolc vájárral és a mentésben részt vett szakemberekkel is egyeztetett.
Petcu úgy fogalmazott:
az állami vállalat által meghirdetett közbeszerzésekre pedig jellemzően senki nem jelentkezett.
A tárcavezető ugyanakkor arról értesült, hogy mostanában hatékonyabb a beszerzés, a vállalat pénzügyi szempontból jobban áll, mint tavaly ilyenkor. A miniszter ígéretet tett arra, hogy legfeljebb két héten belül 200 új tartóoszlopot vásárolnak, erről állítólag már egyezséget is kötöttek egy céggel, amelynek az volt a feltétele, hogy a szükséges összeget a kiszállításkor teljes egészében kifizetik.
Toma Petcu leszögezte: a 200 tartóoszlopra már megvan a pénz, távlatilag pedig szeretnék elérni, hogy a bányavállalat visszanyerje piaci szavahihetőségét. Hozzátette:
Péntek este hunyt el a bukaresti Floreasca kórházban a lupényi baleset egyik áldozata – erről Bogdan Opriţa a rohammentő-szolgálat (SMURD) bukaresti vezetője tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget.
A balesetet szenvedő bányászt egy másik társával rendkívül súlyos állapotban, SMURD-helikopterrel szállították a bukaresti kórházba. Bogdan Opriţa szerint a vájár súlyos zúzódási sérüléseket szenvedett, és bár az életfunkciókat működtető gépekre kapcsolták, életét nem sikerült megmenteni, ugyanakkor társa is életét veszítette.
A lupényi bánya egyik fejtési tárnája, ahol 11 vájár dolgozott, csütörtökön omlott be. Nyolcan szerencsésen a felszínre tudtak jönni, három bányász az omladék alatt rekedt, egyikük nem élte túl a balesetet.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
szóljon hozzá!