Balogh József: az RMDSZ nem Markóé vagy Borbélyé!

– A szeptember 19-i rangsoroló gyűlés után mintha saját szervezete ellen fordult volna. Legalábbis a Facebookon megjelenő kommentjei erre utalnak. Ilyen hozzáállással hogyan tud majd teljes mellszélességgel részt venni a nemsokára kezdődő választási kampányban?

– Engem nem az zavar, hogy nem kerültem a befutók közé, bár úgy érzem, tizenhat éves tapasztalatomat a parlamentben jobban tudtam volna kamatoztatni, mint itthon vagy a partvonal széléről. Amit a közösségi oldalon folytatok, nem az én személyes harcom, és nem is az RMDSZ ellen irányul. Azonban nem tudok háttérből mozgatott emberek mellett kiállni, s egy olyan szenátusi, illetve képviselőházi listát sem tudok támogatni, amely nem tükrözi a küldöttgyűlésen megjelent 171 szavazó akaratát. Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy a saját szervezetem és saját kollégáim ellen fogok kampányolni. Viszont nagyon keserű szájízzel maradtam. A felső vezetés, a Szövetségi Állandó Tanács megkímélhetett volna attól a színjátéktól, amit szeptember 19-én rendezett Maros megyével. Hogy mire volt jó ez a rangsoroló ülés, ha a kártyák amúgy is le voltak osztva, nem tudom.

– A megyei rangsoroláson a képviselőjelölt-lista élén Vass Levente végzett, a második és harmadik – még befutónak számító – helyre Csép Andrea és Császár Károly került. A szenátorjelöltek listáját a küldöttek szavazatai alapján Novák Zoltán Csaba vezeti, a billegőnek számító második helyre pedig Jakab István került. A Szövetségi Állandó Tanács azonban másképp döntött: a képviselőjelölt-lista harmadik helyére „beejtőernyőzte” Biró Zsoltot, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét, míg Császár Károly a szenátorjelöltek között a második pozíciót foglalhatja el, Jakab István pedig végül még a listára sem került fel. Kinek a színjátéka volt mindez?

– Elsősorban a húsz-huszonvalahány év után leköszönő politikusainké. Némelyikük számára fontosabb volt az, hogy saját embereiket hozzák helyzetbe, mintsem hogy méltányos regionális leosztásban gondolkodjanak. A nyugati térségnek – gondolok a Mezőségre, Marosludasra, Radnótra, Segesvárra, Szászrégenre, Nagysármásra és a körzetükre – egyetlen képviselője sem fog a parlamentbe jutni. Értem azt, hogy a tömbmagyarság a Nyárád- és a Küküllő mentén, azaz a megye keleti részében él, de ne feledjük, hogy a nyári helyhatósági választásokon a megyei listára leadott 79 ezer szavazatból 35 ezret a szórvány biztosított! Ennek ellenére a tömbmagyarság adta a megyei tanácselnököt és a pénzügyi bizottság elnökét. És míg a keletieknek hat tanácsosuk van, a nyugatiaknak mindössze négy hely jutott.

– Jó ez, hogy valaki a Maros megyei magyarságot ennyire mesterségesen osztja fel, keletire és nyugatira?

– Egyáltalán nem jó, ezt nem én találtam ki. Egy azonban biztos: a szórvány szavazatai nélkül a tömbmagyarság sem érvényesülhet.

– Egyáltalán észszerű volt, hogy eredetileg is 171 küldöttre bízták a parlamenti rangsor sorsát?

– Brassai Zsomborral, az RMDSZ megyei elnökével egy 540 fős küldöttgyűlést javasoltunk, olyant, hogy az utolsó kis falvacska tanácsosa is kifejthesse a véleményét. Leszavazták. Elvégre 171 embert könnyebb manipulálni, mint 540-et! De visszatérve a színjátékra, szerintem az egészben az a legsúlyosabb, hogy a megyei elnököt nem sorolták befutó helyre. És talán ennél is fájóbb, hogy a 171 szavazóból több mint száztizen biztosították támogatásukról. Ehhez képest Brassai Zsombor 78 szavazatot kapott. Azt jelenti, hogy a szervezetünk elitjében van harmincegynéhány olyan ember, aki a szemembe nézve képes hazudni.

– A kialakult eredményért – legalább részben – nem hibás a megyei RMDSZ-elnök és csapata, melynek ön is tagja?

– Amennyiben hibának lehet nevezni a helyhatósági választások megnyerését, akkor hibázott Brassai is, hibáztam én is, hibáztak a társaink is. Marosvásárhelyt ugyan nem sikerült visszahódítanunk, de a megyében megőriztük a 38 polgármesteri széket, hárommal több megyei képviselőnk van, mint négy évvel korábban, és a helyi tanácsosaink számát is sikerült 520-ról 540-re gyarapítani. Vagy talán az volt a hibánk, hogy hónapokon keresztül reggeltől estig kampányoltunk, és győzködtük az embereket, hogy szavazzanak az RMDSZ-re meg jelöltjeire ott is, ahol hallani sem akartak erről? Ha egyesek szerint ezek után is korrekt dolog volt falhoz állítani a megyei elnököt, hát lelkük rajta. De ismétlem, ez a visszavonulók játéka volt, akik saját embereiken keresztül, a háttérből továbbra is irányítani szeretnék a megyét.

– Mi érdekük lenne?

– Nem tudom megmagyarázni. Azt tudom viszont, hogy az RMDSZ-t és a Maros megyei politikai játékokat három székházból irányították és irányítják. A Köcsög utcai és Bernády Ház a gazdag székház, a Dózsa György utcai – ahol mi székelünk – az a szegény székháznak számít. Ide csak akkor tévednek be a nagyok meg a gazdagok, amikor éppen muszáj. És akkor is csak azért, hogy ironikusan megkérdezzék, hogy még ásványvízre sincs pénzünk? Ők meg sorra hívják be a választott helyi képviselőket, és szabják nekik a feladatokat.

– A női szervezet létrehozásának egyik szorgalmazójaként azt lehet mondani, hogy Ön a saját ellenzékét is létrehozta.

– Ez így szokott lenni. Van erre egy találó közmondás, de inkább hallgatok vele. Nem bánom, hogy ott bábáskodtam Gernyeszegen a női szervezet megalakulásánál. Az RMDSZ többre kell becsülje a nőket, helyet kell adjon nekik a politikában, közéletben egyaránt. Nem utolsósorban választókként is vissza kell nyerje a nőket. Az más kérdés, hogy azok közül, akiket helyzetbe hoztunk, egy-két személy ellenem meg Brassai Zsombor ellen fordult. Nem nekem kell szégyenkeznem miattuk.

– Sokan azt állítják, hogy Brassai Zsombor éppen ön miatt csúszott le a listán, és esett ki a kegyeltek köréből.

– Az biztos, hogy a szájam miatt sokak számára nem voltam kedvelt személyiség. Engem már 1996-ban megpróbáltak kicsinálni, de nem jártak sikerrel. Én pedig azóta is szívvel-lélekkel kampányolok, hozom a pénzt, és hozom a szavazatokat. Brassainak is megmondtam, ha úgy érzi, többet ártok, mint amennyit használok, az ő érdekében félreállok, visszavonulok. Erre azt válaszolta, hogy ő nem hajlandó letérni az önmaga által kijelölt útról. Ez lett a veszte. Sokan azt hitték, hogy Kelemen Atilla bábjaként fog működni, az ő politikáját fogja folytatni. Mivel nem volt hajlandó felső parancsra cselekedni, lecsaptak rá. És így járt Soós Zoltán is, Jakab István is.

– Ön többeket is vádol, de ügyvezető alelnökként, Brassai után szinte a legerősebb pozícióban lévő RMDSZ-es vezetőként nem tudta volna más irányba terelni a dolgokat?

– A Területi Állandó Tanácsban mi abszolút kisebbségben vagyunk. Nem igaz, hogy nem próbálkoztam. Például a nyáron, a helyhatósági választások után. Miután megegyeztem a liberálisokkal és Dorin Floreaval, hogy miénk legyen a megyei tanácselnöki szék, egy alelnöki tisztség, a pénzügyi szakbizottság, illetve Marosvásárhelyen egy, esetleg két alpolgármesteri tisztség, Markó Béla, Borbély László és Kelemen Atilla elment a szociáldemokratákhoz alkudozni. És mit kaptunk a PSD-től? Egy megyei tanácselnöki széket és a pénzügyi bizottságot, semmi mást. Ha most Brassai Zsombor lenne a tanácselnök, Csép Andrea az egyik alelnök, Péter Ferenc menne a szenátusba, Vass Levente a képviselőházba, a vásárhelyi RMDSZ-es frakció pedig alpolgármestert vagy alpolgármestereket állított volna, nem lenne jobb? Mindenkinek, nem csak egyeseknek. Mert az RMDSZ nem a visszavonulását bejelentő Markó Béláé vagy a Borbély Lászlóé, és nem is az enyém. A szövetség azoké, akik négyévente a tulipánra nyomják a bélyegzőjüket.

– Az ön által felvázolt forgatókönyv viszont inkább egy kézi vezérlésű pártapparátusra utal.

– Ez csak egy vélemény volt: így láttam volna én jónak a dolgokat. De jól járt volna a keleti térség is, a nyugati is. Most pedig mindenki gőzerővel kampányolna.

– Jelen helyzetben, amikor nem kampányol mindenki gőzerővel, milyen eredményre számíthat az RMDSZ?

– Az ismerőseim közül nagyon sokan azt kérdezik tőlem: menjenek el szavazni, vagy ne menjenek el? A történtek ellenére is én mindenkit a voksolásra bíztatok. Az ötszázalékos küszöböt átlépjük, az biztos. De csak az alacsony részvételi aránynak köszönhetően, hiszen a román emberek is ki vannak ábrándulva a politikából. Rajtam sem fog múlni, fentről diktált lista ide, lista oda, én is az RMDSZ-re szavazok. Sőt ha a szervezetnek a továbbiakban is szüksége van rám, folytatom; ha nem, tényleg félreállok. De nem fogok meghátrálni azok kedvéért, akik tudatosan az RMDSZ szétverésén dolgoztak és dolgoznak.