Hirdetés

Balog Zoltán az Omega-koncert előtt: Váradon Szent László jelenti az „alfát”

•  Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Nagyváradon a városalapító Szent László király személye jelenti „az alfát”, a kiindulópontot – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap, a partiumi városban rendezett Szent László Napok záróestéjén.

Krónika

2017. június 25., 23:162017. június 25., 23:16

2017. június 25., 23:212017. június 25., 23:21

A politikus az MTI szerint emlékeztetett, hogy a magyar kormány kétmilliárd forinttal támogatja a nagyváradi püspöki palota felújítását, Szent László örökségének megerősítését. A támogatást a Bethlen Gábor Alapon keresztül folyósítják majd.

korábban írtuk

Magyar kormánytámogatásból újítják fel a váradi barokk palotát
Magyar kormánytámogatásból újítják fel a váradi barokk palotát

Közel kétmilliárd forinttal támogatja a magyar kormány a nagyváradi római katolikus püspöki palota felújítását. Böcskei László megyéspüspök a Krónikának elmondta: a háromévesre tervezett munkálatokat már ősszel elkezdenék.

Hirdetés

A tárcavezető az ötödik alkalommal megrendezett nagyváradi Szent László Napok zárása alkalmából mondott beszédében felidézett a magyar király halálához kötődő legendát, amely szerint Szent László holttestét a nagy meleg miatt a katonák nem akarták Váradra elvinni, Fehérváron akarták eltemetni. Ám egy éjjel az uralkodó holttestét szállító szekér – a legendárium szerint lovak és hajtók nélkül – elhagyta Fehérvárt és hazatért Nagyváradra.

Zatykó Gyula és Balog Zoltán •  Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt Galéria

Zatykó Gyula és Balog Zoltán

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A miniszter a teljesen megtelt várudvaron kijelentette, a magyaroknak is így kell megtalálniuk az utat egymás felé. A tízezreket megmozgató kulturális fesztivál főszervezője, Zatykó Gyula elmondta: jövőre is megszervezik a Szent László Napokat.

A beszédeket követően – Nagyváradon először – az Omega együttes adott koncertet

Kóbor János az Omega koncertjén •  Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt Galéria

Kóbor János az Omega koncertjén

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

2017-et Szent László trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából nyilvánították Szent László-emlékévvé.

korábban írtuk

Nem volt jégből a váradi közönség: 15 ezren buliztak a várban
Nem volt jégből a váradi közönség: 15 ezren buliztak a várban

Megdöntötte eddigi rekordját a nagyváradi magyarság ünnepe, a Szent László Napok: szombaton este közel 15 ezren ünnepeltek a várban.

Nagyváradon június 19. és 25. között tartották a Szent LászlóNapokat. Zatykó Gyula főszervező szerint az ötödik éve megrendezett programsorozat minőségi kultúrát és szórakozást kínál, hidat teremt a nagyváradi románok és magyarok, a Nagyváradon és a környéken élők, valamint Nagyvárad és a határ mentén élő magyarországiak között.

korábban írtuk

Királyi mulatság Szent László udvarában: városalapítójukat ünneplik a váradiak
Királyi mulatság Szent László udvarában: városalapítójukat ünneplik a váradiak

Vásári kavalkád, fesztiválhangulat és színvonalas kulturális rendezvények sora várja a hétvégén mindazokat, akik kilátogatnak László király udvarába, a nagyváradi várba. A Szent László Napok idén ünnepi köntösben jelentkezik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
2026. augusztus 10., hétfő

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad

Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.

Aluljáróktól a tram-trainig: így épül át Nagyvárad
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés