
Fotó: A szerző felvétele
2011. december 08., 07:162011. december 08., 07:16
Az 1971-ben a városi tanács által építtetett bölcsőde a működés biztosítása érdekében 1984-ben átkerült a – rendszerváltás után Verestóy Attila RMDSZ-es szenátor által magánosított – Matrita Rt.-hez. A gyár felosztása nyomán a kisdedóvó és a hozzá tartozó 2812 négyzetméteres terület máig tisztázatlan körülmények között egy másik cég, a Borbáth István érdekeltségébe tartozó Roseal Rt. tulajdonába került. Az ingatlant először Szász Jenő MPP-s polgármester próbálta visszaperelni önkormányzati tulajdonba, ám a polgármesteri hivatal 2008-ban benyújtott keresetét a marosvásárhelyi táblabíróság a bélyegilleték megtérítésének elmulasztása miatt elutasította.
Az MPP udvarhelyi frakciója már korábban azzal vádolta Bunta Levente RMDSZ-es polgármestert, hogy a bölcsőde fejlesztése helyett szándékosan sorvasztja azt: 2009 óta nem az intézet, hanem a városháza bonyolítja le a beiratkozást, a tavalyi 120-as gyereklétszámot idénre már 60-ra csökkentették. Időközben fény derült arra is, hogy miért: az idén január elsején hatályba lépett, december 31-éig érvényes bérleti szerződés értelmében a városháza havi 12 ezer lej pluszáfát fizet a Roseal Rt.-nek azért az ingatlanért, amely tulajdonképpen az önkormányzat vagyona.
Az MPP által az ügy tisztázására összehívott rendkívüli tanácsülésen Bunta Levente polgármester nem jelent meg, ehelyett nyílt levélben igyekezett nyugtatni a tanácsosokat és a lakókat, miszerint az udvarhelyi kisgyerekeknek „továbbra is európai normáknak megfelelő körülményeket fognak biztosítani”. Az elöljáró közölte, a Roseal tulajdonjoga fölött bizonylat rendelkezik, az ingatlanügyet pedig szerinte a polgáriak kampánycélból „melegítették fel”. Az MPP-s tanácsosok és az egyetlen zöld párti képviselő azonban megengedhetetlennek nevezte, hogy a joghézagok és az egykori városvezetés figyelmetlenségét kihasználva egy magáncég kisajátítson egy, a helyi önkormányzat által létesített közintézményt.
Ezért olyan határozatot fogadtak el, miszerint peres úton kell tisztázni a bölcsődeépület tulajdonjogát, a bérleti szerződést fel kell függeszteni, ugyanakkor a határozat végrehajtását a városháza jogi bizottságának és nem a polgármester hatáskörébe utalták. Az ülésen egyébként az RMDSZ-frakcióból mindössze két tanácsos jelent meg, és egyikük – Gergely László, a matricagyár igazgatója – ugyancsak fontosnak nevezte a bölcsőde visszaszerzését. A továbbiakban a testület megszavazta azt is, hogy az önkormányzat saját költségén ügyvédet biztosít a városban november 25-én bántalmazott fiatalok számára. Noha nyílt levelében Bunta Levente közölte, hogy közbenjárására a sértettek – akik a múlt héten elpanaszolták incidensüket a képviselő-testület előtt – már felvették a kapcsolatot egy ügyvéddel, Molnár Miklós MPP-s tanácsos szerint a fiatalok ragaszkodnak ahhoz, hogy jogi képviseletüket egy másik városban tevékenykedő szakember lássa el.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.