
Fotó: Boda L. Gergely
Az erdélyi magyarságnak nincs újabb negyed évszázada arra, hogy kiharcolja közösségi jogait, éppen ezért 2016-nak a magyar–magyar összefogásról kell szólnia – jelentette ki Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke keddi marosvásárhelyi évértékelő sajtótájékoztatóján.
2015. december 22., 19:282015. december 22., 19:28
Állítását a kedvezőtlen demográfiai adatokkal és az ahhoz vezető okokkal támasztotta alá. „Ha mindezen nem sikerül változtatni, huszonöt év múlva már nehéz lesz erdélyi magyar közösségről beszélni; akkorra legfeljebb a székelyföldi bástya marad. Ahhoz, hogy ne történjen így, nem kell egyebet tenni, mint a gyulafehérvári ígéreteket betartatni a mindenkori román hatalommal. Ehhez viszont az erdélyi románság kiáltványát alkotmányba kellene foglalni\" – fogalmazott a polgári párt elnöke.
Biró Zsolt szerint „a 2016-os év mérföldkő lesz, ehhez viszont minden szinten fiatalításra, egy új, tehetséges politikai osztályra és vele együtt egy új, tisztességes felfogásra van szükség, annál is inkább, mivel a korrupció hívei és űzői csúfosan leszerepeltek\". Mint mondta, pártja idei legfontosabb belpolitikai mozzanatának az RMDSZ-szel kötött keretegyezmény aláírását tartja.
Úgy véli, a múlt héten aláírt megállapodás „egy újabb lépés a normalitás felé\". Hasonló meggondolásból az MPP akár a közvetítői szerepet is vállalná az RMDSZ és a másik jobboldali alakulat, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) között, azonban Biró szerint örvendetes módon a szövetség és az EMNP, úgy tűnik, kezdi megtalálni a közös nevezőt. Leszögezte azonban: a paktum nem zárja ki a versenyt, és nem vezet az identitás elveszítéséhez.
„Remélhetőleg a helyhatósági választásokon a politikai versengés a sportszerűség határain belül fog zajlani úgy, hogy ne ejtsünk egymáson hoszszan gyógyuló sebeket. Elvégre rá egy pár hónapra, a parlamenti választások alkalmából már közösen kell csatasorba állnunk\" – utalt az MPP elnöke a pártja és az RMDSZ közötti megállapodásra.
Szerinte az EMNP-nek is figyelembe kellene vennie, hogy a két választást nem lehet egymástól elkülöníteni. Biró azt is mondta, annak, aki be szeretne jutni a parlamentbe, az RMDSZ égisze alatt kell indulnia, hiszen „egy koalíció esetében a választási küszöb magassága lehetetlenné tenné a célkitűzést\".
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!