2011. december 23., 07:262011. december 23., 07:26
Amint arról beszámoltunk, az EMNT hétfői nyílt levelében tiltakozott a főtéri korcsolyapálya, valamint a kihelyezett fabódék, illetve a sétatéri fák barbár megnyirbálása ellen, az alpolgármester pedig a Krónika kérdésére határozottan elutasította a nemzeti tanács helytelenítését, a Szabadság napilapnak ugyanakkor elmondta: választ csak hivatalos beadványra ad a hivatal, nyílt levélre nem.
„Közömbös és a magyar szavazóktól kapott bizalomhoz méltatlan módon reagált László Attila. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete megdöbbenve veszi tudomásul az alpolgármester cinikus kijelentését” – olvasható a közleményben. Az EMNT egyúttal hangsúlyozza: az elmúlt év folyamán három hivatalos beadványt is benyújtottak az önkormányzathoz, azonban ezekre sem érkezett válasz a városvezetés részéről.
A kolozsvári akadémia neves személyiségei egyébként csütörtökön elküldött nyílt levelükben kérték az önkormányzattól a sétatéri fák kivágásának és megcsonkításának azonnali felfüggesztését. A kincses város tudományos életének képviselői egy szakértőkből és tudományos szakemberekből álló bizottság összehívását kérvényezték a további munkálatok eldöntésére.
Amint a közlemény rámutat: a Sétatér fáinak megnyirbálása ellentmond a szakemberek javaslatainak is, és nehezen elképzelhető, hogy hasonló akciókra sor kerülhet az ország bármelyik parkjában. „A fennálló helyzet a kivitelezők szakmai tudásának hiányát bizonyítja, ugyanakkor azt is példátlannak tartjuk, hogy egy ilyen mélyre ható projekt a helyi közösség és a kolozsvári szakértők bevonása nélkül valósulhatott meg” – olvasható a nyílt levélben.
A szakemberek hangsúlyozták: a park faállománya a következő években aligha nyeri vissza eredeti szépségét. Amint arról a Krónika is többször beszámolt, a sétatéri fák megcsonkítása ellen az utóbbi időben több magánszemély, szakember és számos szociális szervezet is tiltakozó akciót kezdeményezett.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.