
Fotó: Gecse Noémi
A júniusi választásokon megújult székelyföldi önkormányzatokhoz intézett felhívásban kérte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) állandó bizottsága, hogy azok az önkormányzatok is fogadják el az SZNT által javasolt autonómiapárti határozatot, amelyek ezt nem tették meg eddig.
2016. július 18., 10:042016. július 18., 10:04
2016. július 18., 12:152016. július 18., 12:15
Az SZNT korábbi felhívásának a 153 székelyföldi önkormányzatból 62 tett eleget. Ezek az önkormányzatok testületi határozatban nyilvánították ki az általuk képviselt közösség autonómiaigényét. Kinyilvánították, hogy egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, mely a Székelyföld nevet viseli, amely számára törvény szavatolja az autonómiát, és amelynek területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv a magyar is.
Az SZNT arra kérte a határozatot még el nem fogadó önkormányzatokat, hogy ne tekintsék ez ügyben irányadónak a román kormány székelyföldi megbízottainak, a prefektusoknak a határozatok elleni kijelentéseit. A tanács álláspontja szerint a határozatok – az esetleges bírósági megsemmisítés ellenére is – bizonyíthatják, hogy a székelyek önkormányzatai szemben állnak a központi hatalommal a közigazgatási átszervezés kérdésében. „Ez az egyik leghatékonyabb és legfontosabb eszköze annak, hogy Székelyföld beolvasztását, a nyilvánvaló jogtiprást megakadályozzuk” – áll az Izsák Balázs SZNT-elnök által jegyzett felhívásban.
Az SZNT állandó bizottsága ugyanakkor levélben kérte fel a székelyföldi polgármestereket és önkormányzatokat, hogy forduljanak beadvánnyal az Európa Tanács Helyi és Regionális Kongresszusának monitoring bizottságához a román zászlótörvénnyel kapcsolatban. Emlékeztetett arra, hogy a monitoring bizottság június 28-i ülésén napirendre tűzte Makfalva, Székelyderzs, Gyergyószentmiklós és Gyergyóújfalu elöljárójának a beadványát, de a zászlótörvénnyel kapcsolatos érdemi vitát októberre halasztotta.
A román parlament tavaly május közepén fogadott el egy olyan zászlótörvényt, amely kizárólag a közigazgatási egységeknek teszi lehetővé a saját zászló használatát. A törvény értelmében az önkormányzatok által javasolt zászlót a kormánynak kell jóváhagynia, és két közigazgatási egységnek nem lehet ugyanaz a zászlaja. Az SZNT álláspontja szerint a jogszabályt a székely zászló használatának ellehetetlenítése céljával fogadták el, és az sérti a Románia által ratifikált Helyi Autonómia Európai Chartáját.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!