2012. január 11., 14:552012. január 11., 14:55
A felvonulók a városháza és a prefektúra elé vonultak, mindkét intézménynél tiltakozó jegyzéket nyújtottak be. A tiltakozáson helyi liberális és szociáldemokrata politikusok is részt vettek. A krematórium megépítésének ellenzőit az ortodox egyház is támogatja, amely vallási megfontolásokból ellenzi az elhunytak elhamvasztását.
A társulási szerződés felbontását követelő tiltakozok azt is kifogásolják, hogy a tervek szerint a krematórium alig 30-40 méterre állna a városvégi ingatlanoktól.
Florin Stamatian prefektus szerint a krematórium helyszíne nincs jól megválasztva, ő ugyanakkor a városhoz közeli Kajántó település határába építtetné meg a létesítményt.
A Szociáldemokrata Párt és Nemzeti Liberális Párt alkotta Szociálliberális Unió (USL) városi képviselői a prefektúrától követelik a város és az RDK Cremation Kft. között a múlt év novemberében aláírt társulási szerződés érvénytelenítését, azonban Stamatian szerint erre nincs lehetősége, mivel azt a jogszabályok előírásával fogadták el.
A társulási szerződés szerint a krematóriumot a monostori temetőn belül építenék meg. Az RDK Cremation Kft. ugyanakkor évi 15 ezer lejt fizetne a városnak a szerződés érvényessége alatt.
A krematórium elleni tiltakozást Mircia Giurgiu független parlamenti képviselő is felkarolta.
A Ziua de Cluj című helyi napilap publicistája egyébként kedd este közzétett írásában úgy vélekedik: a társulási szerződést megszavazó tanácsosok Auschwitzcé, Dachauvá vagy Birkeanuvá változtatják a várost, a krematórium megépítését tervező cég képviselőit pedig 21. századi Joseph Mengeléknek nevezi.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.