Hirdetés

„Ugyanúgy fáj, mint aznap...” – találkozó a fekete március áldozataival és hozzátartozóikkal Marosvásárhelyen

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

„Az erdélyi magyarságnak nem szabad elfelejtenie 1990 márciusát: emlékeznünk kell az áldozatokra és az események kárvallottjaira, mindazokra, akik nem hagyták, hogy a magyar közösséget megfélemlítsék, és szembefordultak a támadókkal” – jelentette ki Markó Béla szombaton Marosvásárhelyen, a Bernády Házban, ahol az 1990-es marosvásárhelyi márciusi események áldozatainak tiszteletére tartottak megemlékezést.

Szucher Ervin

2011. március 21., 07:502011. március 21., 07:50

A huszonegy évvel ezelőtti etnikai pogrom áldozataival és hozzátartozóival szervezett marosvásárhelyi találkozón a kormányfőhelyettes úgy fogalmazott, az erdélyi magyarságnak emlékeznie kell a fekete márciusra azért is, hogy a történelem ne legyen visszafordítható, és hogy mindez többé soha ne ismétlődhessen meg. Markó sajnálatosnak nevezte azt, ami a múlt héten, szerdán a román parlamentben történt, amikor pillanatok alatt „újra lehetett szítani a magyarellenességet”. Mint ismert, az említett parlamenti ülést egy Orbán Viktornak tulajdonított nyilatkozaton való heves vitatkozás jellemezte, mely szerint a magyar miniszterelnök március 15. üzenetében állítólag arról beszél, hogy Erdélyt elvették Magyarországtól, ugyanakkor autonómiatörekvéseket támogató kijelentéseket tett.

„Ugyanúgy fáj, mint aznap...”

A Bernády Házban tartott rendezvényre a véres események áldozatai vagy hozzátartozói közül eljött a férjét elveszítő Kiss Irma, az agresszió áldozatává vált Juhász Ilona, a börtönbüntetésre ítélt Cseresznyés Pál és Szabadi Ferenc is. „A bujtogatás egyik nemzet hasznát sem szolgálja. A két nép célja, hogy békésen éljen, dolgozzon és gyarapodjon egymás mellett” – fejtette ki beszédében Cseresznyés Pál. Mint ismeretes, az egykori mentőautó-sofőr kirakatperével próbált példát statuálni a román igazságszolgáltatás. Nem volt azonos a mérce Kiss Zoltán gyilkosának esetében, akit egy román kamionsofőr Marosvásárhely főterén gázolt halálra. Özvegyében, Kiss Irmában minden egyes márciusban felszakadnak a sebek. „A férjem március 20-án, a délután 6 órás vonattal jött be, hogy ő is ott lehessen a magyarok békés tüntetésén. Egy napig semmit nem tudtunk róla, aztán jött a hír, hogy mehetünk érte, a hullaházban van. Hiába került meg a tettes, és hiába pereskedtünk, a régeni sofőr megúszta. Nekünk meg huszonegy év után is ugyanúgy fáj, mint aznap” – mesélte lapunknak Kiss Zoltán özvegye.

„Bizalom nélkül nincs közös jövő”

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke beszédében a politikumnak, de mindenekelőtt Erdély népeinek is üzent. „1990 első hónapjaiban, nem sokkal a ’89-es forradalom után a romániai magyarokban is felébredt a szabadságban való hit, az a remény, hogy eljött az új, szabad élet. Itt Marosvásárhelyen, de máshol is, pillanatok alatt bebizonyosodott, hogy ezt a reményt zárójelbe tehetjük. Ebben a városban egyetlen magyar felirat miatt lángba borult minden, magyarok és románok csaptak össze, néhány nap alatt többezres tömeg állt szemtől szembe.

A szabadságba vetett hit, a remény szertefoszlott. Az erdélyi magyarokon eluralkodott a bizonytalanság, kétségessé vált, hogy otthont tudunk-e találni szülőföldünkön, megőrizhetjük-e nyelvünket, kultúránkat, hagyományainkat” – emlékezett a huszonegy évvel ezelőtt történtekre Kelemen Hunor. Az új szövetségi elnök, aki 1990 tavaszán fiatal újságíróként tapasztalta meg az etnikai konfliktust, az erdélyi magyarság által folytatott szabadságharc részének nevezte a fekete márciust. Kelemen kölcsönös bizalomra és tiszteletre szólította fel a románságot és a magyarságot; mint mondta, e két fontos jellemvonás nélkül lehetetlen közös jövőt építeni.

A megemlékezés résztvevői Sütő András sírjánál rótták le kegyeletüket, megemlékezvén arra a szomorú napra, amikor a mezőgazdasági eszközökkel felfegyverkezett Görgény-völgyi román parasztok megtámadták a marosvásárhelyi RMDSZ-székházat, az események során kiütötték az író és politikus egyik szemét.

Az RMDSZ vezetősége az idén is átadta a jelképes támogatást a pogrom áldozatainak és hozzátartozóinak, amelyet a szervezet a 2000-ben létrehozott Szolidaritási Alapból fedez minden évben.

Az események újravizsgálását kérik

A Pro Europa Liga megismételte Románia főügyészéhez a tavaly március 19-én eljuttatott felhívását, miszerint két évtizeddel a véres események után Marosvásárhely lakossága a márciusi események dossziéjának újravizsgálását kéri. „Tekintettel az 1990. márciusi események rendkívüli súlyosságára, a vétkesek nevének eltitkolása nemcsak súlyos jogi, erkölcsi véteknek is számít” – áll többek között az emberjogvédelmi szervezet Laura Codruţa Kövesinek címzett levelében.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
Hirdetés