Hirdetés

Augusztusban indul a szórványsegítő Petőfi-program

Augusztusban indul teljes létszámmal a Kárpát-medence szórvány magyarságának megerősítését célzó Petőfi Sándor-program – jelentette be Potápi Árpád János a budapesti Magyarság Házában rendezett csütörtöki, a Szerbia és a szerbek, anyaország és a régió című nemzetközi konferencián. 

MTI

2015. június 25., 19:062015. június 25., 19:06

Az MTI beszámolója szerint a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára rámutatott: a Kőrösi Csoma Sándor-program mintájára indított program az egykori monarchia területére terjed ki, érintve Romániát, Ukrajnát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Ausztriát, Szlovákiát, Csehországot, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Dél-Lengyelországot. A program keretében ötven magyar fiatalt küldenek ki, a cél a szórványterületeken fogyásban lévő magyarság identitásának megerősítése, a közösségi hálózatok kiépítésének segítése.

Potápi Árpád János hangsúlyozta: a szülőföldön maradás alapvető feltétele a társadalmi és gazdasági státus megerősödése, ezért a program célja a gazdaságpolitikai szemléletmód erősítése. Ennek keretében hosszú távú koncepciókat támogatnak minden külhoni magyar régióban (tanműhelyek felszerelését, tangazdaságok létrehozását).

Átjárhatósági ösztöndíj indul, ami egy hónapos gyakorlati lehetőséget jelent külhoni diákok számára magyarországi intézményben, valamint továbbképzések valósulnak meg az innovációs és vállalkozói képességek erősítése érdekében. A népszámlálási adatokra utalva rámutatott: 1991 és 2011 között szinte kivétel nélkül azt lehetett látni, hogy a magyarság számaránya és a száma is fogyatkozott, csökkent.

Drámai a csökkenés a szórványterületeken, miközben a tömbmagyarság területein kicsi vagy nincs is, jelezte. Kitért arra is, hogy a szomszédos országokban élő magyarság mellett szerte a világban nagyon nagy a magyar diaszpóra.

A nemzetpolitika két legfontosabb célterülete így a Kárpát-medence és a diaszpóra – hangsúlyozta Potápi Árpád János, aki az alaptörvényt idézve jelezte: alkotmányos kötelességük foglalkozni a külhoni magyarsággal. Kifejtette: a nemzetpolitikai stratégia átfogó célja a közösségek gyarapodása számbeli, gazdasági, szellemi és jogi értelemben. A nemzetpolitikára fordítandó összeg 2015-ben 17,62 milliárd forint, mondta.   

A honosításról szólva beszámolt arról, hogy eddig csaknem 750 ezer kérelem érkezett, és mintegy 700 ezren tettek esküt. Jelezte: a külhoni magyarok választójogot is kaptak, a választásokra a külhoni szavazók számára előzetes regisztráció szükséges. 2014-ben az országgyűlési választásokra 231 864 regisztráció és 128 378 szavazat érkezett.

Beszámolt arról a tervről is, amely szerint magyar emigrációs és diaszpóraközpontot alakítanának ki a Magyarság Házában. A központ feladata a diaszpóragyűjtemények feldolgozása adatbázisban, kutatási célokra, a kapcsolat erősítése a diaszpórában élőkkel, a magyar emigráció történetének bemutatása állandó és időszaki kiállításokon, valamint tudományos és ismeretterjesztő előadások, konferenciák szervezése.

A konferencián Albánia, Macedónia, Montenegró, Horvátország, Románia és Magyarország szerb nemzetiségeit képviselő szervezetek vettek részt. A tanácskozáson vitaindító előadás hangzott el a régióban élő szerb közösségek jogi és társadalmi helyzetéről, majd az egyes delegációk fejtették ki véleményüket, illetve ismertették az egyes országokban élő közösségek helyzetét. A delegációkat pénteken Szentendrén fogadja Lukijan Budai szerb ortodox püspök. A találkozón az egyháznak a nemzeti identitás megőrzésében betöltött szerepéről lesz szó.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés