Hirdetés

Augusztus 20.: először volt szabadtéri kenyéráldás Váradon – Szoboravatás Kézdiszentléleken

•  Fotó: A Bihar Megyei Néppárt Facebook-oldala

Fotó: A Bihar Megyei Néppárt Facebook-oldala

Az új kenyér megáldásával és megszentelésével ünnepelték vasárnap Nagyváradon, a Szent László téren az augusztus 20-ai nemzeti ünnepet.

Krónika

2017. augusztus 20., 18:032017. augusztus 20., 18:03

2017. augusztus 20., 18:142017. augusztus 20., 18:14

A Szent László Egyesület, a helyi önkormányzat és több civil szervezet által szervezett ünnepség keretében tartott eseményen

mind a négy erdélyi magyar történelmi egyház képviselője részt vett, és 250 kilogramm kenyeret osztottak szét.

Hirdetés

A téren napközben népzene- és néptáncelőadásokra, fellépésekre várták az érdeklődőket, délután pedig kézművesfoglalkozást tartottak.

Nagyváradon ez volt az első év, hogy kültéri rendezvényeket szerveztek az államalapítás és az új kenyér ünnepén. Az ötlet a Szent László Egyesülettől eredt, az elképzelést pedig a helyi önkormányzat is felkarolta. Az ünneplés azonban nem volt mentes a viszályoktól és a nézeteltérésektől, néhány napja ugyanis az RMDSZ-es többségű megyei tanács bejelentette, hogy a Szent László téren tartott Szent István-napi ünneppel párhuzamosan a Rhédey-kertben szervez egész napos programokat.

korábban írtuk

„Viszálykarnevál” Nagyváradon: politikai adok-kapok és magyar–magyar vita Szent István ünnepén
„Viszálykarnevál” Nagyváradon: politikai adok-kapok és magyar–magyar vita Szent István ünnepén

A rendszerváltás óta eltelt huszonhét évben nem volt nagyobb szabású Szent István-napi ünnep Nagyváradon – idén a széthúzás miatt kettő is lesz. Az RMDSZ-nek nem tetszett, hogy a városháza a Szent László Napok szervezőivel lépett partnerségre.

Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából

Kézdiszentléleken, a település katolikus templomával szemben lévő téren Szent László-szobrot avattak

a helyi és a megyei önkormányzat, valamint az egyházi elöljárók jelenlétében. Az eseményre a hagyományosan a nemzeti ünnepen tartott perkői búcsú keretében került sor.

•  Fotó: Tamás Sándor Facebook-oldala Galéria

Fotó: Tamás Sándor Facebook-oldala

„Az ezeréves magyar államra emlékezve mindig ünnepelünk. Így tettük ma Kézdiszentléleken és a Perkőn is. Ünnepeltük a Szent István királyunk által alapított, Szent László királyunk által védett időtlen magyar Hazát. Azt a hazát, melyet a nagyvilágban bárhol élő magyar emberek hite, életereje, anyanyelve, tenni akarása testesít meg és éltet” – fogalmazott az ünnep kapcsán Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök.

Háromszéken augusztus 20-án az a települések határában történő őrtűzgyújtás is hagyománynak számít: az első őrtűz idén Perkőn lobban fel, a tervek szerint pedig további 23 település csatlakozik az akcióhoz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
Hirdetés