Hirdetés

„Terrorügy”: nem csitul az utca

•  Fotó: Bencze Melinda

Fotó: Bencze Melinda

Kézdivásárhelyen hetedszer, Sepsiszentgyörgyön első alkalommal vonultak utcára a helybéliek kedden, hogy a terrorcselekmény kitervelésével gyanúsított kézdi Beke István Attila letartóztatása ellen tiltakozzanak. Eközben a táblabíróság indoklásában a társadalom békéjét és biztonságát kockáztató cselekedetnek nevezte Beke merénylettervét, és a párizsi terrortámadásokkal összefüggésbe hozva annak pszichológiai hatásaira is kitért.

Bíró Blanka

Gyergyai Csaba

2015. december 08., 19:132015. december 08., 19:13

2015. december 08., 19:172015. december 08., 19:17

Mintegy kétszázan vonultak utcára kedd délután Sepsiszentgyörgyön, hogy a terrorcselekmény kitervelésével gyanúsított kézdivásárhelyi Beke István Attila letartóztatása ellen tiltakozzanak.

A tüntetők az új főtéren gyülekeztek, és „Igazságot Beke Istvánnak!”, „Minden székely felelős minden székelyért” feliratú táblákkal vonultak a prefektúra, majd a törvényszék épülete elé, és a letartóztatott fiatalemberrel való szolidaritást kifejező jelszavakat skandáltak. A Magyar Polgári Párt (MPP) képviselői a székely lobogó színeire utaló kék-arany szalagot kötöttek a résztvevők karjára.

Az utcai megmozdulást szervező Bedő Zoltán közíró kezdeményezésére a tömeg a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) épülete előtt is demonstrált volna, erre azonban az önkormányzat nem adott engedélyt. A rendezvényen egyébként sem Antal Árpád polgármester, sem Tamás Sándor megyei tanácselnök nem vett részt, a helyi politikusok közül a polgári párti Kulcsár Terza József megyei tanácsos vonult fel a tömeggel.

Közben Kézdivásárhelyen immár hetedik alkalommal gyűltek össze a főtéren a Beke Istvánnal szolidarizáló helybeliek, a résztvevők száma azonban az előző napokhoz képest 150–200-ra csökkent. A tüntetők az immár megszokott útvonalat követték ismét: a rendőrség, bíróság és ügyészség elé vonultak, majd visszatértek a főtérre. Ismét elhangzott: a vargavárosiak akkor fogják abbahagyni a tiltakozást, amikor Beke Istvánt hazaengedik. A szentgyörgyi tüntetést kezdeményező Bedő Zoltán felhívása ellenére tudomásunk szerint sem Csíkszeredában, sem Székelyudvarhelyen nem vonultak utcára a hatósági túlkapás ellen tiltakozva.

Indoklás: Beke István és a párizsi hasonlat

A bukaresti táblabíróság egyébként hétfőn késő délután közölt indoklása szerint a párizsi merényletek által befolyásolt jelenlegi európai kontextusban „komoly pszichológiai hatása lett volna”, ha Beke házi készítésű bombát robbant fel december elsején, Kézdivásárhelyen.

A harmincnapos előzetes letartóztatás indoklása szerint a polgárok békés mindennapjait és biztonságát veszélyeztették volna azok a bűncselekmények, amelyekkel a HVIM helyi elnökét gyanúsítják, és amelyekre „léteznek bizonyítékok”. A bíró szerint az ilyen jellegű bűncselekmények elkövetőit 10 és 20 év közötti szabadságvesztéssel büntetik, a bűncselekmény elkövetésének szándékát pedig 5 és 10 év közötti börtönnel.

A táblabíróság bírája súlyosbító körülménynek tartja, hogy Beke a HVIM által meghirdetett revizionista-szeparatista célokat kívánta szolgálni azzal, hogy pánikot keltve házi készítésű bombát robbant a román nemzeti ünnep alkalmával. Súlyosbító körülménynek nevezte a bíró azt is, hogy Beke István „komplex tervet dolgozott ki további személyek bevonásával”.

Az indoklásban azt is megjegyzik, korára és képzettségére való tekintettel Bekének tudnia kellett volna, hogy társadalomellenes magatartása súlyos következményekkel járhat. A táblabíróság – mint arról már beszámoltunk – múlt kedden helyezte harmincnapos előzetes letartóztatásba a 40 éves kézdivásárhelyi HVIM-elnököt, fellebbezését szerdán tárgyalja a bíróság.

Hodor: csak vicceltünk

Eközben a HVIM korábban kihallgatott tagja, Hodor István a Székely Hírmondó napilapnak adott interjúban azt mondta, a szervezet tagjai tudták, hogy lehallgatják őket, és csak heccelni akarták a hatóságokat, amikor arról beszéltek, hogy felrobbantanak egy „pizza” néven emlegetett házi készítésű bombát a céhes városban, december elsején.

Hodor tisztában van azzal, hogy a főügyészség szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes ügyosztálya (DIICOT) a táblabíróság elé beterjesztett letartóztatási kérelemben arra az október 10-ei – lehallgatott – találkozóra utal, melyre Beke cégénél került sor, és amelyen rajtuk kívül Szőcs Zoltán, a HVIM erdélyi elnöke is részt vett. Hodor István szerint arról tárgyaltak, hogy jó lenne beszerezni egy játékbombát az airsoft nevű sporthoz. Beke felvetette a beszélgetésen, hogy nem kell rendelni, mert ő házilag is el tudja készíteni ezt a játékszert, amit távirányítással lehet robbantani.

„Ekkor valamelyik vármegyés viccből felvetette, mi lenne, ha ezt a játékszert, amit pizzának neveztünk el, távirányítással felrobbantanánk december elsején. Szőcs Zoltán még nevetett is, mondta, hogy ettől milyen hasast vágnának a felvonuló katonák... De ez az egész pizzahistória csak ennyi, egy felvetés volt. Sok ilyen felvetés hangzott el részünkről. Olyan is volt, hogy Szőcs Zoltán azt mondta, mi lenne, ha lezárnánk a Sósmező felé vezető utat, és útlevelet kérnénk? De ezek csak felvetések voltak, semmi több, és semmi terv nem volt” – magyarázta a vállalkozó.

Arra a kérdésre, miszerint ha tudták, hogy lehallgatják őket, akkor miért mondtak ilyent, Hodor kijelentette: bizonyosságot akartak szerezni arról, hogy mennyire figyelik őket. „Erre mondtam, hogy legalább tapasztalatot szerzünk. Ám az a pizzatörténet akkor annyiban is maradt. Később Szőcs Zoltán kérdezte tőlem telefonon, hogy kaptam-e meg a pizzát, de én már el is felejtettem, hogy miről beszéltünk azelőtt” – fogalmazott.

Hodor azt is mondta, nem számítottak arra, hogy „ebből a felvetésből ilyen cirkusz lesz”, legfeljebb arra, hogy kijön a rendőrség, és kihallgatják őket. „Mindenesetre, ezt már az ügyésznek is elmondtam, ha valóban akartunk volna valamit, azt nem nyilvános helyen beszéljük meg, tudva, hogy lehallgatnak minket, hanem kint a természetben, ahol még a telefonokat is kikapcsolnánk” – tette hozzá. Hodor István szerint Bekét biztosan nem fogják börtönbe zárni, legfeljebb pénzbírságot kaphat amiatt, hogy nem volt engedélye a házkutatás alkalmával megtalált petárdákra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés