
Csökkenne a balesetek száma és a forgalmi dugók kialakulásának az esélye, amennyiben településeken belül csak indokolt esetben és meghatározott szakaszokon lenne érvényes az óránkénti 50 kilométer alatti sebességkorlátozás – állítja Márton Árpád parlamenti képviselő, aki a vonatkozó törvény módosítását próbálja elérni.
2016. május 03., 18:482016. május 03., 18:48
2016. május 04., 12:562016. május 04., 12:56
A háromszéki politikus szerint a közlekedésrendészeti szabályzat (KRESZ) hiányos, és többféleképpen értelmezhető paragrafusokat tartalmaz, ami hatósági visszaélésekre ad lehetőséget. „A tervezetben szó sincs arról, hogy a sebességkorlátozásra vonatkozó értékeket meg kell változtatni – szögezte le a Krónika érdeklődésére Márton Árpád. – A módosító javaslatom arra vonatkozik, hogy ne lehessen indokolatlanul ennél lassúbb ütemre kényszeríteni a gépkocsivezetőket.”
A közlekedésrendészeti szabályzat szerint egyébként a maximális sebesség lakott területen 50 km/óra, országutakon 90, gyorsforgalmi utakon 100, autópályán pedig 130. A politikus tervezete szerint a sebességkorlátozás a település határától az első útkereszteződésig lenne érvényes, ha ezt nem jelzi tábla másként. Ugyanakkor lakott területen kívül legtöbb három kilométeres szakaszon lehetne korlátozásokat bevezetni, csak ha ezt útjavítások vagy az útviszonyok indokolják.
„A jelenlegi szabályozás szerint 30-ra is lehet csökkenteni a sebességet településen belül, ez a minimum. Ha valaki úgy látja jónak, az egész ország területén bevezethetné a 30-as korlátozást, mert erre a törvény lehetőséget ad. Ezt kell jobban szabályozni” – magyarázta a képviselő. Kifejtette, Erdélyben és Havasalföld egy részén rengeteg példát tud a boszszantó, indokolatlan korlátozásokra, ami miatt torlódások, forgalmi dugók alakulnak ki, ezek pedig gyakran balesetekhez vezetnek.
„Van olyan falu, ahol a helységnévtáblánál kiteszik a 40-es korlátozást, ami a másik tábláig tart, tehát gyakorlatilag az egész faluban csak negyvennel lehet haladni. Brassó megyében, a Bogáti erdőben 15 kilométeren keresztül tart a hatvanas korlátozás, holott az csak eső vagy havazás esetén lenne indokolt. Élesd és Nagyvárad között két kilométeren van a nyílegyenes, széles úton 60-as korlátozás, a Vöröstorony-szoros után, a Piteşti–Bukarest-autópálya előtt pedig 100 kilométeren” – sorolta a példákat a politikus.
„Betartható törvényekre van szükség!”
Márton Árpád szerint azok a gépkocsivezetők, akik betartják az előírást, rendszerint feltartják a forgalmat, mögöttük hosszú autósor alakul ki, és mindig akadnak türelmetlenek, aki egyszer kiugranak, nagy sebességgel próbálják megelőzni a sort, és ilyenkor gyakran balesetet okoznak. A teherautók a politikus szerint nem tartják be a korlátozásokat, hiszen rádión jelzik egymásnak, ha radart látnak.
„Betartható törvényre van szükség, amely nemcsak az állampolgárt, hanem a hatóságokat is kötelezi. Ne a nyílegyenes úton indokolatlanul kitett korlátozó tábla után vadásszanak a radarozó rendőrök” – fogalmazott Márton Árpád, aki abban bízik, ha a gépkocsivezetők megértik a tervezet lényegét, lobbizni fognak a módosításért, és konstruktív vita alakul ki a javaslatról.
Tervezet a mozgóradarok ellen
Törvénytervezetet nyújtana be a parlamentben Cătălin Marian Rădulescu, a szociáldemokrata (PSD-s) parlamenti képviselő is, aki a rendőrautóból végzett sebességellenőrzések betiltását próbálja elérni. A politikus Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében közölte, a tervezetének az a célja, hogy „a civilizált országokhoz hasonlóan” Romániában is csak fix radarokat lehessen használni a közutakon. Cătălin Marian Rădulescu úgy fogalmazott, elege van abból, hogy a baleset-megelőzés helyett a közlekedési rendőrök „elbújnak, mint a patkányok, hogy bírságolhassák azokat az adófizetőket, akik biztosítják a rendőri fizetéseket”. „Hetente értesülünk arról, csúszópénz elfogadása miatt bűnvádi eljárás indul a közlekedési rendőrök ellen” – tette hozzá a politikus.
A Mediafax szerint egyébként Cătălin Marian Rădulescu távolról sem nevezhető mintasofőrnek: a közlekedési rendőrség legalább 40 alkalommal bírságolta meg a politikust különböző kihágások miatt – tizenötször gyorshajtásért –, a jogosítványát pedig három alkalommal függesztették fel.
A szociáldemokrata politikus javaslatát egyébként az ország egyik legismertebb közlekedési rendőre, a brassói Marian Godină is bírálta a közösségi portálon. Godină – aki könyvet is írt a szakmája gyakorlása közben átélt „kalandokról” – úgy véli, Cătălin Marian Rădulescu biztosan számos támogatót szerez majd a javaslatával, azt azonban nem érti, hogyan kezdeményezhet törvényeket egy olyan személy, aki anyanyelve helyesírását sem ismeri.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Átalakítják, modernizálják az ikonikus brassói Fekete templom körüli teret, a nagyszabású projekt keretében kőből készült szökőkutat, az impozáns épület stílusához illeszkedő padokat és pihenőalkalmatosságokat, információs kőtáblákat helyeznek el.
Nyilvánosan bírálta a magyar nyelv használata miatt Pataki Csabát, a Szatmár Megyei Tanács elnökét az USR megyei szervezete, de az RMDSZ-es politikus szerint a román párt melléfogott.
A Wizz Air bejelentette, hogy Kolozsvárról két újabb helyszínre indít járatokat: az egyik célpont nem új, hiszen korábban már szerepelt a kínálatban, csak megszüntették.
Romániában a magyarellenes megnyilvánulások továbbra is jelen vannak mind a közéletben, mind a mindennapokban – állapítja meg kedden közzétett hírlevelében a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat.
Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.
Petícióval fordul a csíkszeredai városvezetés Ilie Bolojanhoz annak érdekében, hogy utólag lehessen csökkenteni a helyi adókat és illetékeket, illetve a fogyatékkal élőknek lehessen kedvezményeket biztosítani – erről döntött kedden a város tanácsa.
Vizsgálatot indított a Szeben megyei gyermekvédelem annál a kürpödi családnál, amelynek két gyermeke egy patakba fulladt hétfőn.
Súlyos baleset történt hétfő este a Nagyvárad–Félixfürdő közötti országúton – a váradszentmártoni kerülőúton –, ahol két személygépkocsi ütközött.
Több mint 67 ezren látogatták a közgyűjtemény kiállításait és rendezvényeit. A legnépszerűbbek közé tartozik az 1848–1849-es Ereklyemúzeum és a világhírű magyar festők műveiből álló Képtár.
szóljon hozzá!