Hirdetés

„Összement” a tejprogram: baj van a csomagolással

Ideiglenesen leállították a Kolozs megyei tanintézetekben a tej-kifli program keretében biztosított tejtermék kiszállítását, miután négy – két kolozsvári, egy tordai és egy vidéki – iskola igazgatója jelezte, hogy a termék csomagolása nem felel meg az előírásoknak.

Krónika

2016. március 14., 19:462016. március 14., 19:46

A Monitorul de Cluj hírportál beszámolója szerint a gyermekek által kapott tejesdobozok felfújódtak, ennek nyomán a tanintézetek vezetői a Kolozs megyei tanfelügyelőséget, az élelmiszer-biztonsági hatóságot és a megyei közegészségügyi igazgatóságot is értesítették.

A hatóságok illetékesei péntektől állíttatták le a tej kiszállítását meghatározatlan ideig. Ioan Oleleu, az élelmiszer-biztonsági hatóság megyei elnöke a hírportálnak úgy nyilatkozott: mintát vettek a tejtermékből, ennek elemzése pedig már folyamatban van, az eredmények néhány napon belül meglesznek.

A hatóságok egyébként összesen 20 tonna tejet gyűjtöttek be megelőző intézkedésként a tej-kifli programban részt vevő mindegyik tanintézettől. Kolozs megyében összesen 212 iskola érintett az akcióban, ezek mindegyikébe a Dorna vállalat szállítja a tejet, amely így mintegy 55 ezer tanulónak biztosítja a tízórait. Ha a vizsgálat hoszszabb ideig elhúzódik, a cég más gyárból is szállíthat majd tejet a diákoknak, amennyiben a terméket megfelelő minőségűnek találják a hatóságok. A Monitorul de Cluj a Dorna illetékeseit is meg kívánta szólaltatni az ügyben, de nem érte el őket.

Brassó megyében ugyancsak pénteken függesztették fel a tej-kifli programot, miután a megyeszékhely 31-es számú általános iskolájában 23 gyerek került kórházba ételmérgezés gyanújával, és több diák panaszkodott gyomorbántalmakra egy feketehalmi tanintézetben is. Ariana Bucur tanfelügyelő szerint mindkét iskolát a Suceava megyei Dorna látta el tejtermékkel. A Hargita megyei fogyasztóvédelmi hatóság eközben a szentegyházi Hófehérke óvodához szállított kifliknél talált rendellenességeket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
Hirdetés