
FRISSÍTVE – Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte szerda este a kolozsvári törvényszék Cătălin Cherecheşt, Nagybánya polgármesterét, akit csúszópénz elfogadásával gyanúsít az ügyészség. Az elöljáró állítólagos feljelentője, Cristian Şpan, a Nagybányai FCM futballklub elnöke nem kívánt nyilatkozni az ügyről a Krónikának.
2016. április 27., 12:052016. április 27., 12:05
2016. április 27., 23:232016. április 27., 23:23
Több mint hat órás kihallgatás után rendelte el a kolozsvári törvényszék a harmincnapos vizsgálati fogságot a máramarosi megyeszékhely elöljárója ellen. A nyomozó hatóság szerint a polgármester 2014-ben a Nagybányai FCM labdarúgóklub vezetőségébe juttatta egy bizalmasát, akinek önkormányzati támogatást ígért azzal a feltétellel, hogy annak egy része saját zsebébe vándoroljon.
Kettejük megegyezése alapján tavaly március és augusztus között Cherecheş 70 ezer lejt kért és kapott a klubtól, hogy utána a városi tanácsban előterjessze az FCM egymillió lejes önkormányzati támogatására vonatkozó határozatot, valamint egy cég tulajdonjogát átengedje egy magánszemélynek. A DNA szerint két héttel ezelőtt a polgármester már 400 ezer lejt kért bizalmasától – aki most feljelentette őt – egy olyan támogatásból, melyet egy cég nyújtott a labdarúgóklubnak. A kért öszszeg a támogatásnak csaknem a felét tette ki. A bizalmas feljelentése alapján eljáró ügyészség kedden tetten érte a polgármestert, amint 30 ezer lej megjelölt pénzt fogadott el.
A DNA-közlemény nem nevezte meg a feljelentőt, de helyi sajtóértesülések szerint személyesen a FCM elnöke, Cristian Şpan „gáncsolta el” a közelgő helyhatósági választásokon újabb mandátumra pályázó polgármestert. Amint arról beszámoltunk, az ügyészségi rajtaütést követően Cherecheş Facebook-bejegyzésében azt állította: a csapat támogatása érdekében saját pénzéből járult hozzá a játékosok jutalmazásához, és ő állta az együttes kiszállásainak költségét is, Şpan pedig éppen vissza akarta adni az általa a futballklubnak nyújtott kölcsön egyik részletét, amikor az ügyészek megjelentek az irodája előtt.
Felemelkedésből hanyatlás
A Krónika által szerdán megszólaltatott Şpan elzárkózott attól, hogy az üggyel kapcsolatban nyilatkozzon. Azt viszont elárulta, hogy a klub pénzügyi háttere biztosított ahhoz, hogy a másodosztályos labdarúgószezont végigjátsszák. A harmadosztályból előlépett együttes villámrajtot vett a Liga 2 második csoportjában: ősszel még első számú esélyesnek számított a feljutásra.
Télen azonban az aggasztóvá váló pénzügyi helyzet miatt a csapat teljesítménye visszaesett, olyanynyira, hogy az alapszakaszban sokáig élen álló gárda épp hogy bejutott a felsőházi rájátszásba, ahol a keddi, Brassóban aratott 3-2-es győzelme ellenére sereghajtó. A szurkolói egyesület már többször is válaszokat keresett a klubvezetőnél és a nagybányai sportklubokat aktívan támogató Cherecheşnél, alig két hete pedig az FCM futballistái „Cherecheş és Şpan még egy évig hazudott nekünk” feliratú pólóban vonultak ki a pályára az amúgy listavezető Medgyes elleni bajnoki meccsen.
A klubvezető lapunknak elismerte, hogy a játékosokkal szemben felhalmozott hátralékaikat nem tudják még teljes egészében törleszteni, de a Brassó elleni győzelemért kapnak jutalmat, mint ahogyan arra is lát esélyt, hogy az elmaradt bérek egy részét akár már a héten kiadják. „Mi a végsőkig harcolunk, de nyilván a kialakult problémák miatt nehéz továbbra is a feljutásra gondolni” – vallja Şpan. Hozátette, ő továbbra is szeretné, hogy a hétfőn lemondott Dorin Toma vezetőedző visszatérjen – ennek érdekében épp szerdán kora este találkozott vele –, de ha nem sikerül meggyőznie, úgy ideiglenes megoldásként továbbra is Vasile Bogdan irányítja az alakulatot.
Sportbarát polgármester
Cătălin Cherecheşről amúgy köztudott volt, hogy miközben nagy botrányt kavarva falat emelt a romakolónia köré, polgármesterként nagyvonalúan támogatta önkormányzati pénzből a helyi sportklubokat. A 38 éves elöljáró sporthoz fűződő viszonyával kapcsolatban egy évvel ezelőtt még épp a mostani sportminiszter, akkori Dinamo-elnök Elisabeta Lipă emelt aggályokat lapunk hasábjain.
Tavaly októberben pedig már hivatali visszaélés, valamint okirat-hamisítás és adócsalásban való bűnrészesség gyanújával indított bűnvádi eljárást ellene a DNA a városi önkormányzat által finanszírozott Nagybányai HCM kézilabdaklubjánál történt sikkasztás ügyében. Az ügyészség szerint a városvezető közreműködött abban, hogy a HCM vezetői törvénytelenül eltulajdonítsanak pénzeket a klub 2014–2015-ös költségvetéséből, és mindezt hamis okiratokkal leplezték. Az eljárás óta a női és a férfi kézilabdacsapat sorsa is kérdéses, pedig a szezont még eredményes Bajnokok Ligája-szerepléssel kezdték.
Cherecheş egyébként öt évvel ezelőtt annak nyomán nyerte el a polgármesteri tisztséget, hogy elődje, Cristian Anghel hivatali hatalommal való visszaélés miatt letöltendő szabadságvesztést kapott. A 2012-es helyhatósági választáson a Szociálliberális Unió (USL) színeiben indult politikust elsöprő többséggel, a szavazatok 86 százalékával választották újra. A területi választási iroda szerdai közleménye alapján az ellene zajló ügyészségi eljárás ellenére idén is pályázhat újabb mandátumra. A polgármester néhány napja a Német Demokrata Fórum színeiben nyújtotta be az indulásához szükséges iratokat, ám később visszavonta azokat, és belépett a Románia Haladásáért Országos Szövetségbe (UNPR).
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!