Hirdetés

„Megélték” a hagyományokat Szászrégenben

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Negyedik alkalommal tartották meg a hétvégén a Szászrégeni Magyar Napokat, a Maros megyei városban négy nap alatt tíz helyszínen tizenöt rendezvény várta az ünneplőket.

Antal Erika

2016. augusztus 22., 12:252016. augusztus 22., 12:25

„A hagyományt nem kell ápolni, hisz az nem beteg, és őrizni sem kell, mert nem rab, a hagyományokat meg kell élni, hogy megmaradjanak” – hangzott el az Eugen Nicoară Művelődési Otthonban tartott nyitóünnepségen, ahol a félig telt teremben a román himnusszal vette kezdetét a négynapos rendezvénysorozat. Ezután a magyar nemzeti imádság is elhangzott, majd Nagy András, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke szólt a közönséghez, csalódását fejezve ki amiatt, hogy míg a román nemzeti ünnepen zsúfolásig meg szokott telni a terem, a magyarok ünnepén foghíjasak a sorok, sok régeni magyar ember távolmaradt az ünnepségtől.

Ezt követően Márk Endre alpolgármester, majd Csige Sándor Zoltán Magyarország csíkszeredai konzulátusának vezető konzulja köszöntötte az egybegyűlteket. Utóbbi István király államalapításának jelentőségét hangsúlyozva arra figyelmeztette a jelenlévőket, hogy Szent István szellemiségéhez hűen őrizzék meg az itt élők közötti békességet, és magyarságukhoz is ragaszkodjanak. A nemzeti színű szalaggal átkötött ünnepi kenyeret Nemes Árpád nyugalmazott református lelkipásztor áldotta meg, és beszélt a mindennapi kenyér jelképéről és jelentőségéről, a testi és szellemi táplálékról, amelyre mindenkinek szüksége van.

Az ünnepi rendezvényen díjazták a Réges – Régen című történelmi vetélkedő résztvevőit, akiknek a szászrégeni történelmi családokról kellett kisfilmet készíteniük, kutatómunkát végezniük. Székely Rozália és Nagy Attila tanárok vezetésével a diákok a Macskássy, az Éltető, a Huszár és a Farkas család múltját, társadalomban betöltött szerepét tanulmányozták, könyvtárban, illetve az egykori kúriákban kutatták a múltat, adatot gyűjtöttek, helyszíneltek. Végül a hagyományokhoz híven átadták az életműdíjakat: Nemes Árpád lelkipásztort Erős Csaba, Demeter Pál nyugalmazott tanítót pedig Nagy Attila méltatta.

A 4. Szászrégeni Magyar Napokon – ahogy Nagy András fogalmazott – mindenki megtalálhatta a számára legérdekesebb programot. A péntek esti hivatalos megnyitót megelőzően csütörtökön a radnótfájai református kis teplomban bemutatták a Bernády, a városépítő című tanulmánykötetet, míg pénteken történelmi sétán lehetett részt venni. Szombaton kispályás labdarúgó-bajnokságot, cserkésznapot és hagyo­má­nyoskenyér-sütési napot tartottak, a DIO-házban pedig megnyitották Kalabér Tímea kiállítását, Osváth Hunor zongorázott. Vasárnap a Radnótfájáról elszármazottak találkozójára került sor, majd néptánc- és népdalelőadásokkal folytatódott a rendezvénysorozat, amely a Republic együttes koncertjével és lampioneregetéssel ért véget.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés