Hirdetés

Alternatív finanszírozási forrásokat keresnek a Com’on Kolozsvár akcióira

A Com’on Kolozsvár (Gyerünk Kolozsvár) költségvetési program keretében összesen 117 civil  kezdeményezést finanszíroz az önkormányzat, míg a többi 320-ra jelenleg is keresik a forrásokat  – jelentették be kedden a Pont Csoport és a Kolozsvári Közösségi Alapítvány képviselői.

Kiss Előd-Gergely

2015. július 28., 19:532015. július 28., 19:53

2015. július 28., 20:082015. július 28., 20:08

„Jól halad a  program, de akad még néhány kihívás, amelynek a végére kell jutnunk” – fogalmazott Farkas András a Pont Csoport projektvezető menedzsere. Kifejtette: a Pont Csoport szempontjából olyan értelemben lezárult a költségvetési program folyamata, hogy a különböző projektek megszülettek, létrejöttek az azokat lebonyolító informális csoportok, és ehhez a városháza hozzájárult a források biztosításával. „Még hátravan az, hogy bemutassuk az eredményeket, megbeszéljük az érintettekkel, hogy mi ment jól, mi működött kevésbé jól, mi az, ami még fejleszthető. Nem utolsósorban a mi szempontunkból fontos cél, hogy olyan partnervárosokat találjunk mind Romániában, mind Európában, ahol ezt a részvételi költségvetési modellt gyakorlatba lehet ültetni” – magyarázta Farkas András.
Mint részletezte, eredetileg 250 projektes portfóliót szerettek volna a program keretében összeállítani, ezt azonban jócskán túllépték. Végül összesen 437 kezdeményezés ment át a városháza szűrőjén, ahol a projektek kivitelezhetőségét vizsgálták. Kifejtette: szintén aktuális kihívás, hogy próbáljanak alternatív forrásokat találni, amelyekből azokat a közösségi projekteket is támogatni tudják, amelyek már nem fértek be az önkormányzati keretekbe. Elmondta: a magyar fiatalok is kellően aktívak voltak, szépen teljesítettek a projekt során, ugyanakkor kevés volt az olyan informális csoport, amelyben magyar és román fiatalok közösen vettek volna részt. „Lehet, hogy egy kicsit ezt is segítenünk kellene, hogy a két különböző etnikumhoz tartozó lakosság interakcióját elősegítő kezdeményezéseket is támogassunk” – mondta.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere ugyanakkor arról értekezett: a részvételi költségvetési programot az önkormányzat félmillió lejjel támogatta, és a következő években is finanszírozni fogják, hogy ezzel felkarolják a fiatalok kezdeményezéseit a városban. „A város minden negyedik lakója diák, ezért morális kötelességünk, hogy támogassuk az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezéseket” – szögezte le az elöljáró.
Mint arról beszámoltunk, a különböző civil kezdeményezések finanszírozására 500 ezer lejes keret állt rendelkezésre, egy projektre legfeljebb 4500 lejes támogatást ítéltek meg, az ennél nagyobb értékű közösségi tervek megvalósításához a kezdeményező csoport felelőssége megtalálni a szükséges plusz anyagi forrásokat.
A projekt koordinátora egyébként a Pont Csoport, amelynek partnere a kolozsvári Share Föderáció, a kolozsvári polgármesteri hivatal, illetve a városi tanács. A program hivatalosan az Ifjúsági Részvételi Költségvetés Kolozsváron, Európa Ifjúsági Fővárosa nevet viseli, és a Norvég Alap támogatja. A Com’on Kolozsvár (Gyerünk Kolozsvár) költségvetési program internetes szavazásán egyébként a kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák ügyét felkaroló Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport kapta a legtöbb voksot, a fennállásának 30 éves évfordulóját ünneplő Bogáncs–Zurboló Egyesület pedig a második lett.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés