
Felajánlották az RMDSZ-nek az egyik szatmárnémeti alpolgármesteri tisztséget azt követően, hogy a Szatmár megyei kórház élére ideiglenesen Marcela Papici alpolgármestert nevezték ki.
2015. június 11., 19:532015. június 11., 19:53
2015. június 11., 19:582015. június 11., 19:58
Ezt csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be Adrian Ştef, a megyei tanács elnöke, valamint helyettese, Mircea Govor, a Szociáldemokrata Párt (PSD) megyei szervezetének vezetője.
Az egészségügyi intézmény vezérigazgatója három hete mondott le, személyes okokat jelölve meg távozása indokaként. „Vissza akarjuk állítani az egyensúlyt a város vezetőségében, azt szeretnénk, hogy a megyeszékhely magyar lakossága is azt érezhesse, képviselve van az önkormányzatban” – fejtette ki Mircea Govor, hozzátéve: a városi képviselő-testületben azt a személyt támogatják majd, akit a szövetség megnevez, és nem kívánnak beleszólni abba, hogy kit jelöl az RMDSZ.
Adrian Ştef, a Liberális Reform Párt (PLR) Szatmár megyei vezetője arról is beszélt, hogy lényeges dolognak tartják a szövetséget bevonni a közös munkába, hisz „fontos időszakot élünk abból a szempontból, hogy most kell előkészíteni azokat az EU-s projekteket, melyekből a város gazdálkodhat a 2014/2020-as költségvetési periódusban”.
RMDSZ-lobbi Gyergyószentmiklóson
A gyergyószentmiklósi tanács RMDSZ-es frakciója új alpolgármester kinevezését sürgeti, amíg Mezei János a bíróság döntésének értelmében nem töltheti be polgármesteri tisztségét a város élén. Közleményében a szövetség jelezte: nem ért egyet Nagy Zoltán alpolgármesterrel, aki hallani sem akar arról, hogy az alpolgármesteri teendőit rábízza valakire a képviselő-testületből, ő pedig a polgármesteri feladatokat, jogköröket vállalná ideiglenesen. Az RMDSZ szerint elfogadhatatlan, hogy a tanács MPP-s többsége nem akarja betölteni ezt a tisztséget, úgy vélik, ez nem szolgálja a város haladását, az adódott problémák lehetőség szerinti megoldását.
A Krónika által megkeresett RMDSZ-es vezetők azt mondták, a sajtóból értesültek a bejelentésről. Kereskényi Gábor parlamenti képviselő, a szövetség szatmárnémeti szervezetének elnöke kifejtette: az elmúlt három évben első ízben merült fel komolyan ez a lehetőség, hisz korábban csak „a mézesmadzagot húzogatták” az RMDSZ orra előtt, ezért a döntés súlyára való tekintettel alaposan megfontolják, mit lépnek.
Hozzátette: pénteken Kelemen Hunor szövetségi elnökkel is egyeztetnek e kérdésben, majd a városi választmány hozza meg a végső döntést.
Pataki Csaba szenátor, Szatmár megyei RMDSZ-elnök először szintén „házon belül” tárgyalná meg a kérdést. Elmondta: akkor veszi komolyan a felajánlást, ha a városi tanács is döntést hoz ez ügyben.
Magyar Loránd, a szatmárnémeti tanács RMDSZ-frakciójának vezetője szintén úgy nyilatkozott, a városi szervezet választmánya illetékes dönteni, azonban megosztotta lapunkkal magánvéleményét is. Elmondta: kampányszempontok miatt nem tartaná szerencsésnek egy évvel a helyhatósági választások előtt elfoglalni az egyik alpolgármesteri tisztséget. Kétségeinek adott hangot a tekintetben is, hogy az új alpolgármester valóban kapna komoly feladatokat a polgármestertől, kompetenciák hiányában ugyanis nem tudna túl sok eredményt felmutatni a helyettes városvezető.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
szóljon hozzá!