
Fotó: A szerző felvétele
2012. január 13., 08:582012. január 13., 08:58
A sürgősségi eseteket ellátó egységben bárkit fogadnak, függetlenül attól, hogy rendelkezik vagy sem egészségbiztosítással.
A hónap elejétől a szombatfalvi Samed Polimed Centernek is helyet adó ingatlanban működő ügyeleti központ öt háziorvos és két asszisztens munkáját igényli – hangzott el az ünnepi megnyitón. Bunta Levente polgármester kiemelte, ismét a kiváló együttműködés hozta meg gyümölcsét: sikerült például megállapodni a magánrendelőket működtető Szabó Józseffel arról, hogy ingyenfelületet biztosítsanak az állandó ügyeleti központ számára.
Hétvégén 24 órás a szolgálat, hétköznapokon pedig 20 és 8 óra között vehetik igénybe az ügyeletet. Az ilyen esetekkel ugyanis nem feltétlenül a városi kórház sürgősségi osztályát kell felkeresni, mutatott rá Tar Gyöngyi, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője, ugyanakkor az összefogás jó példájának is nevezte az udvarhelyi megvalósítást, ami a megyében az elsők között van. „Parajdon is és Székelyudvarhelyen is egy időben kezdtük el működtetni a központot, és azt reméljük, hogy tovább tudjuk népszerűsíteni ezeket a ügyeleteket. Fontos, hogy a páciensek is tudják, hogy nem kell mindenért a sürgősségre rohanni” – fogalmazott Tar Gyöngyi.
A központban dolgozó orvosokat az egészségügyi tárca fizeti az egészségbiztosítási pénztáron keresztül, a fenntartási költségeket a helyi önkormányzat biztosítja. Jó tudni, hogy a betegellátás mindenki számára ingyenes, függetlenül attól, hogy a páciens rendelkezik-e egészségügyi biztosítással, vagy sem, viszont ingyenes és ártámogatott recepteket nem állítanak ki az új egészségügyi intézményben. Az állandó ügyeletet Lakatos Ferenc, Izsák Seres Emese, Orbán Sándor, Veres Rózsa, Nuszer Zoltán családorvosok biztosítják, a Templom utca 7. szám alatt működő központot az érdeklődők a 0266-213355-ös telefonszámon érhetik el.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.