
2011. november 22., 08:142011. november 22., 08:14
A hideg időnek már két áldozata van Temesváron. Mădălina Mezdrea, a helyi rendőrség szóvivője tegnap közölte, kihűlés miatt vesztette életét egy 60 éves férfi, akit a Brâncoveanu utcában működő városi menhely közelében találtak meg vasárnap, tegnap hajnalban pedig egy 55 éves férfi egy elhagyatott épületben fagyott meg.
A Pater Jordan nevét viselő éjjeli menedékhely jelenleg 80 hajléktalan befogadására alkalmas, és a Temesvár egyházmegyei Caritas szervezet működteti. A fagyra való tekintettel ide további hajléktalanokat is beengednek éjjelente, akik az ebédlőben, a padokon töltik az éjszakát.
Különös helyzetről számolt be a napokban a nagybányai polgármester, Cătălin Cherecheş: a városháza hiába működtet optimális feltételeket biztosító szálláshelyeket, a helyi hajléktalanok közül legtöbben nem kívánnak élni a lehetőséggel. „A tapasztalat azt mutatja, hogy a rászorulók közül sokan meg sem próbálják elfogadni a szálláshely házirendjét, amely többek közt tiltja az alkoholfogyasztást, ugyanakkor munkára, többnyire a zöldövezetek, utcák takarítására kötelezi a lakókat” – mondta az elöljáró. Elmondta, az elmúlt napokban már hét hajléktalant kellett a megyei kórház sürgősségi osztályára szállítani kihűlés miatt.
Sepsiszentgyörgyön évek óta túlzsúfolt az éjjeli menedékhely: a szálló 55 férőhelyes, ám általában több mint hatvanan itt húzzák meg magukat éjszakára. A hajléktalanok száma azonban várhatóan tovább fog nőni Háromszék legnagyobb városában, mert az önkormányzat hamarosan felszámolja a helyiek által Sing Singnek nevezett szociális otthont. Míg a magukon segíteni és megkapaszkodni igyekvő családok lakást kapnak az újonnan épülő Mikes Kelemen utcai otthonban, mintegy 40 család csak tavaszig kapott haladékot: ha addig nem állnak talpra, már csak az éjjeli szálláson találhatnak menedéket.
Az önkormányzat leszögezte: nem kívánja tovább támogatni azokat, akik nem próbálnak beilleszkedni a társadalomba, nem próbálnak munkát találni, és gyermekeik érdekében sem tesznek semmit.
Tankó Vilmos, a megyeszékhelyi önkormányzat szociális irodájának vezetője érdeklődésünkre elmondta, Sepsiszentgyörgyön már évek óta problémát jelent, hogy nem minden hajléktalant tudnak befogadni, azonban itt is előfordul, hogy egyesek visszautasítják a felajánlott éjszakai szállást, mert nem hajlandók elfogadni a belső szabályzatot. Az iroda munkatársai még legalább húsz hajléktalanról tudnak, akik a vasútállomás környékén, elhagyott ingatlanokban, kazánházakban keresnek menedéket a hideg téli éjszakákon.
„A nyilvántartott személyek közül már többen is laktak éjszakai menedékhelyen, de otthagyták, mert nem értenek egyet a házirenddel. A vasútállomáson nem olyan jók a körülmények, de nagyobb a szabadság” – vázolta a helyzetet Tankó. A korábbi években, ha beállt a fagy, a hajléktalanok napközben a szociális étkezdében melegedhettek egy csésze forró tea mellett, ám ez egyelőre idén bizonytalan, mert az ingyenkonyha jelenleg felújítás alatt áll, a munkálatok pedig várhatóan több hétig is eltartanak.
Az önkormányzat egyébként már évek óta tervezi, hogy nagyobb hajléktalanszállót épít. Tavaly a Regionális Operatív Program keretében benyújtott pályázatuk várólistára került, mert elfogyott a lehívható alap. Tankó elmondta, ebben a hónapban újra benyújtják a dokumentumokat a fejlesztési minisztériumhoz. Antal Árpád polgármester elmondta, terveik szerint külön éjjeli szállást építenek a nőknek és a férfiaknak, ezeket a félipari zónában nagyon szigorú szabályozással működtetik majd.
Csíkszeredában még nem létezik az önkormányzaton belül olyan szociális munkacsoport, amely az utcákon kóborló hajléktalanokról gondoskodna – tudtuk meg Antal Attila alpolgármestertől. A megyeközpontban általában a csendőrség járőrei azonosítják a hajléktalanokat, akikről ha kiderül, hogy nem csíkszeredaiak, megpróbálják őket hazaküldeni. A városban működő hajléktalanszálló 60 főt tud befogadni, itt a téli idényben általában 1-2 hely marad üresen.
„A hajléktalanszálló elsősorban a csíki illetőségűek befogadására nyújt lehetőséget, de az intézmény önmagában nem arról szól, hogy befogadja a csavargókat, hiszen a szállót igénylés alapján vehetik igénybe” – mutatott rá Antal. Mint mondta, a hajléktalanok helyzetével az önkormányzat szociális irodája foglalkozik. „Ez a történet nem arról szól, hogy akiket az utcán látunk, befogadjuk. Van egy pár ember, akiket ismerünk, a városi parkban vagy az állomáson éjszakáznak, ők rendszerint nem is igényelnek más szálláshelyet” – közölte az elöljáró.
Elmondta továbbá, a szociális iroda étkezést is biztosít az igénylőknek. Noha a hőmérő higanyszála Marosvásárhelyen is több éjszakán keresztül mínusz 10 fok alatti hőmérsékletet mutatott, a Rozmaring utcai menhelyen egyelőre nincs telt ház. A vasúti rendőrség jelzése szerint tucatnyi hajléktalan a nagyállomás várótermében húzza meg magát. Azonosításuk és begyűjtésük azonban Vásárhelyen nem tartozik az önkormányzat hatáskörébe, a hatóság emberei csak felhívhatják a hajléktalanok figyelmét a meggyesfalvi menhely létére. „Erről a legtöbben tudnak, csak nem mindenki jön szívesen ide – tájékoztatott az intézmény vezetője, Székely István. – Ennek legfőbb oka, hogy a hajléktalanok jelentős része képtelen alkalmazkodni az itteni szabályokhoz, ugyanis valamiféle függőségben szenved.”
Mint mondta, legtöbben nem szívesen mondanak le az italozásról, sokan még egészségügyi szeszt is fogyasztanak. Ennek ellenére a menhely vezetősége télidőben éjszakára senkit nem hagy az utcán. Azokat is befogadja, akik más településről származnak, s ha kell, a százötven férőhelyes kapacitást is növeli. „Nem akarjuk, hogy valaki csak azért, mert nem marosvásárhelyi illetőségű, az utcán maradjon és megfagyjon. Befogadjuk, de másnap munkatársaink felveszik a kapcsolatot azzal az önkormányzattal, ahonnan az illető személy származik” – magyarázta lapunknak Székely István. A vásárhelyi menhelyhez fordulók közül többen – akiknek egészségi állapota vagy jövedelemhiánya indokolttá teszi – ingyenes reggeliben és meleg vacsorában részesülnek.
A kolozsvári városi rendőrség az elmúlt napokban hét hajléktalant szállított a Ruchama nevű éjjeli menedékhelyre az elmúlt napokban, a fagypont alatti hőmérséklet miatt – tájékoztatott közleményében a kolozsvári önkormányzat sajtóirodája. A hajléktalanok a menhelyen élelmet és orvosi ellátást is kapnak. A tél beálltával egyre gyakrabban fogják a menhelyre szállítani a hajléktalanokat – áll a közleményben. A helyi rendőrök elsősorban a történelmi belváros környékét, a Széchenyi teret (Mihai Viteazul), a Bocskai teret (Avram Iancu), a Deák Ferenc utcát (Eroilor), valamint az Állomás utcát és a györgyfalvi lakónegyed végi Unirii utcát ellenőrizték.
László Attila, Kolozsvár alpolgármestere lapunknak elmondta, az akcióra azért került sor, mert mínusz 8 Celsius-fokig csökkent a hőmérséklet, a hajléktalanokat biztonsági megfontolásból vitték a menhelyre. Hozzáfűzte, Kolozsváron összesen két menhely fogadja a rászoruló hajléktalanokat. Arra az esetre, ha a hajléktalanszállók megtelnének az önkormányzatnak megállapodása van a vasútállomással, az autóbusz-pályaudvarokkal és a kórházakkal is. Ez például azt jelenti, hogy a vasútállomás várótermeiből szélsőségesen hideg időjárás esetén nem teszik ki a hajléktalanok szűrét. László Attila ugyanakkor hozzáfűzte, utoljára két évvel ezelőtt fordult elő, hogy a hajléktalanszállókba pluszágyakat kellett betenniük.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?