Hirdetés

Albert Álmos készült a „támadásra”

Meddig húzódhat a Szövetség a Székelyföldért Egyesület bírósági bejegyzése? Reményeim szerint február második felében elkezdődhet az egyesület bejegyzése. A prefektúra „támadására” amúgy felkészültünk, elkészítettük a kifüggesztendő szövegeket és az új határozattervezet szövegét is. A 30 napos határidő leteltével valamennyi tanács megszavazza a tervezetet, és indulhat a bejegyzés. A további nézeteltérések elkerülése érdekében holnap (csütörtökön – szerk. megjegyzése) találkozom a Kovászna megyei prefektussal és a jogászaival, és tisztázzuk a kifogásokat.

2007. január 18., 00:002007. január 18., 00:00

Újabb alakuló ülések megszervezésére is szükség van?

Nem, mivel a 2006. december 7-i alakuló ülés ezen határozatait nem támadták meg, tehát az egyesület alapító okiratát aláíró polgármester törvényesen járt el. Ki kell javítanunk a prefektúrák által észlelt hiányosságokat, az újra elfogadott határozatokat pedig csatoljuk az alapító okirathoz, az egyesület statútumához. Ezután megkezdődhet a bejegyeztetés az alapító dokumentumot aláíró 91 önkormányzattal. A Maros megyei önkormányzatok esetében egyszerűbb a dolog mivel nem is írták alá az alapító dokumentumot. Később csatlakoznak az egyesülethez, akkor már nem az alapítási, hanem a csatlakozási szándékot kell elfogadtatni.

Nem túl nagy az egyesület, ahhoz hogy hatékonyan működhessen?

Nagy egyesületet szerettünk volna, hiszen minél több tagja van, minél nagyobb területet foglal magába, annál erősebb, és hangsúlyozottabban tudunk érvelni elgondolásaink mellett. A vezetőtanácsban mindhárom megye egyforma arányban vesz részt, a megyéket képviselő három-három személynek az lesz a feladata, hogy az adott területen az önkormányzatokkal tartsa a kapcsolatot. Elképzeléseink szerint több település alkot egy mikrorégiót, és jelöli a három képviselő egyikét. Kilenc személy akár hetente is találkozhat, de havonta kötelező módon, és akkor mindenki azokat a kérdéseket tárja fel, amelyekre megbízást kapott. A bejegyzésig kell elfogadnunk a tanácskozási ütemtervet is.

Miben merül ki a jelen helyzetben az egyesület tevékenysége?

Elkezdtük az egyesület számlaszámának megszerzését, illetve a következő hónapban valamennyi társult önkormányzattól be kell gyűjtenünk a bejegyzéshez szükséges alaptőkét. Ez a megyei jogú városok esetében 1000 lej, városok esetében 500, községek esetében pedig 200 lej. Összesen 22400 lejjel számolunk. Ugyanakkor még idén el kell készítenünk a székelyföldi régiót célzó fejlesztési elképzeléseket.

Végeztek már számítást arról, hogy az egylejes tagdíjakból évente mekkora összeg gyűl össze?

Nem végeztünk még ilyen számítást. Én minden önkormányzattól elvárom, hogy ne legyenek anyagi természetű gondjaink, és remélem, nem is szembesülünk majd azzal, hogy valaki nem fizeti be a tagdíjat, hiszen ez az összeg nem annyira megerőltető, hogy az évi kötelezettségnek ne tehessenek eleget. Elvárásaink szerint negyedévenként fizetnék be a tagdíjakat, egy háromezer lélekszámú településnek negyedévenként alig több mint 700 lejt kell kiadnia, ami nem túl megterhelő.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
2026. április 24., péntek

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése

Számos előnyt, legfőképpen nyugodtabb külföldi utazást biztosít az Unió területén az európai egészségbiztosítási kártya – már ha megkapjuk.

Európai egészségbiztosítási kártya román módra: hónapokat késhet a fontos okmány kézbesítése
2026. április 23., csütörtök

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit

Európai uniós támogatással újulhat meg Beszterce három meghatározó műemléke: a Búzasor gótikus árkádsor, az egykori Omnia mozi épülete, valamint a régi városháza.

Újjászülethet Beszterce múltja: 20 millió euróból menthetik meg a város ikonikus épületeit
Hirdetés
Hirdetés