Fotó: Boda Gergely
A Magyar Polgári Szövetségszékelyudvarhelyi szervezete tiltakozásátfejezte ki amiatt, hogy a helyi RMDSZ irodájában adiákoknak járó 20 ezer forintos magyar államitámogatás kérelmezőitől elvárják,hogy aláírásukkal támogassák azRMDSZ EP-jelöltjeinek az indulását. Hasonlójelzések érkeztek Gyergyóditróbólis, ahol a kérdőívet igénylőktől elkérika személyazonossági igazolványt, beírjákaz adatokat, majd alá is íratják a támogatóiívet. „Az emberek többsége azt sem tudja, mit íralá, ugyanis arra gondolnak, hogy a pályázatiívek átvételét kell igazolniukkézjegyükkel” – hangoztatta egy magátmegnevezni nem kívánó ditrói lakos. AzRMDSZ viszont cáfolja a vádakat, szerintük nemtörténik visszaélés. „A félreértésabból adódhat, hogy a teleházban átvehetőka Szülőföldön magyarul pályázatnyomtatványai, és aki az ívek kitöltéséhezsegítséget kér, attól elkérjüka személyazonossági igazolványát is.Ugyanis az ív kitöltéséhez pontos adatokkellenek” – válaszolta a Krónika kérdéséreFazakas Szilárd, az RMDSZ gyergyóditróiszervezetének az elnöke. Fazakas elmondta, ezzel egyidőben valóban gyűjtenek támogatói aláírásokatis az RMDSZ EP-jelöltjeinek, de a két tevékenységkét különböző asztalnál zajlik, éskét különböző személy végzi.Kelemen Hunor, az Iskola Alapítvány kuratóriumánakaz elnöke megdöbbenve értesült a Ditróbantörténtekről, és kifejtette, árukapcsolásnaktartja, ha valóban kiszabták a pályázatiívek átvételének feltételéül„bármilyen támogatói lista” aláírását,azt viszont nem tartja aggályosnak, ha a a kérdőívekértbetérő polgárok önként aláírjáka támogató íveket. Kelemen egyébkéntelmondta, őt az sem lepné meg, ha a gyergyóditróiRMDSZ-irodában Tőkés Lászlónakgyűjtenének aláírásokat.
Az RMDSZ egyébkéntkülönösen jól rajtolt a gyűjtéssel, aszövetség tájékoztatója szerint máraz első nap több mint 20 ezer aláírástgyűjtöttek össze az RMDSZ területi szervezetei azeurópai parlamenti jelöltlista támogatására.Az RMDSZ szerint különösen Maros és Brassómegyében halad jól a gyűjtés, előbbiben többmint 5000 aláírást sikerült gyűjteni. Asikert viszont nem mindenki méri ugyanazzal a mércével.„Kézdivásárhelyen már péntekensikeresen beindult az RMDSZ aláírás-gyűjtésiakciója” – tájékoztatott Tamás Sándorfelső-háromszéki parlamenti képviselő,kampányfőnök, hozzátéve, az akcióelső napján mintegy 200 aláírástgyűjtöttek össze az RMDSZ munkatársai és aszervezet által felkért önkéntesek. MolnárEndre, a területi szervezet ügyvezető elnöke szerintFelső-Háromszék 31 településénhétfő délig körülbelül 700 aláírástösszesített az RMDSZ. Molnár Endre közölte,Kézdivásárhelyen és környékénaz eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a szavazati joggalrendelkező lakosság 2 az 1 arányban az RMDSZ javáraírta alá az íveket. Bihar megyében azRMDSZ csütörtökön délután kezdte elaz aláírások gyűjtését, annakellenére, hogy a kormány által elfogadottnyomtatvány végleges változatát csakpénteken hozták nyilvánosságra.
Tőkés Lászlószintén elégedett lehet, nagyváradikampányirodájába ugyanis folyamatosan érkeznekaz aláírni szándékozók, de azok azönkéntesek is, akik az aláírásokösszegyűjtésére vállalkoznak. Egyeslelkészek nyíltan kiálltak a püspökmellett, mások az RMDSZ-nek kampányoltak a szószékről.Sok településen a tulipán és az egyházszakítópróbájárólbeszélnek, hiszen például Nagyszalontánaz RMDSZ-tagok zöme református templomjáró,és kiállnak Tőkés püspök mellett is.Bihar megyében nagy felháborodást váltottki Szabó Ödönnek, az RMDSZ megyei ügyvezetőalelnökének azon kijelentése, miszerint az ívekpublikusak, így bármikor tudják ellenőrizni,hogy ki támogatta az RMDSZ jelöltjeit, és ki TőkésLászlót. Szabó Ödön lapunknakelmondta, nem zsarolásnak tekintik ezt a fellépést,hanem csak „számon kérnek”.
Az általános kampányidején még mindig akad, aki a megegyezésbenbízik. Vekov Károly, az RMDSZ NemzetépítőPlatformjának elnöke felhívással fordult aszövetség országos vezetőségéhez,kérve őket, módosítsák az RMDSZjelöltlistáját oly módon, hogy a másodikhelyen az RMDSZ-en kívüli politikai szervezetek általközösen jelölt személy szerepeljen. Erreelvileg a szombati SZKT-n lehetőség nyílik. „Mégmindig remélem, hogy a bölcsesség erőt vesz apártoskodáson” – nyilatkozta Vekov Károly,aki szerint az RMDSZ-listának az egész erdélyimagyarságot kellene képviselnie. A platform vezetőjeTőkés Lászlót szeretné a lista második– még befutónak tartott – helyén látni.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.
A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.
Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.
Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.