Hirdetés

Aggasztó az országos beoltottsági arány

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Katasztrofális a kisgyerekek körében a háromkomponensű – a kanyaró, a rózsahimlő és mumpsz ellen védelmet nyújtó –, úgynevezett ROR-vakcinával való beoltottsági arány a Hotnews.ro hírportál által egészségügyi minisztériumi forrásokból megszerzett adatok szerint.

Kőrössy Andrea

2017. december 06., 13:002017. december 06., 13:00

Miközben Mihai Tudose miniszterelnök nemrég azzal „dicsekedett”, hogy a romániai gyermekek 77 százaléka megkapta az oltóanyagot, a Hotnews által közölt statisztikák alapján a valóság ettől igencsak távol áll.

Az adatok azt mutatják, hogy a nyilvántartásban szereplő, az oltási naptárban meghatározott kort elért kicsiknek alig egyharmadát immunizálták októberben:

Hirdetés

a 9 és 11 hónapos kisbabáknak 39,2 százaléka, az 1-4 éves kicsiknek 34,5 százaléka, az 5-9 éves gyermekeknek pedig mindössze 16,5 százaléka kapta meg a vakcinát, illetve az emlékeztető oltást az érintettek 29,9 százalékának adták be.

A helyzet Szatmár megyében a legsúlyosabb, ahol állítólag a gyerekeknek alig 10 százalékát immunizálták októberben. A Hotnews által megszerzett kimutatás szerint ugyanakkor

továbbra is aggasztó, hogy még mindig nagyon sokan, több ezren utasítják vissza gyermekük beoltását. A hírportál megkeresésére az egészségügyi minisztérium illetékesei egyelőre nem kívánták kommentálni az adatokat.

Alig néhány olyan megye van, ahol legalább minden második gyermeket beoltottak októberben – ilyen Temes és Arad megye – de a beoltottsági arány ezekben a térségekben sem haladja meg a 70-80 százalékot, ami még mindig elmarad az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt minimális 95 százaléktól, ami ajánlott ahhoz, hogy a teljes népesség védve legyen egy betegséggel szemben.

Az adatok szerint októberben Szatmár után Bukarestben, Hunyad, Neamţ, Brassó és Fehér megyében volt a legalacsonyabb a gyermekek beoltottsági aránya. Más megyékben a júliusi statisztikákhoz képest nagy mértékben csökkent az immunizálási arány, országos szinten viszont nagyjából ugyanannyi, 30 százalékos.

A Hotnews beszámolója szerint több oka is van annak, hogy még mindig aggasztóan kevés gyermek kapja meg a kötelező jellegű vakcinát:

az év első felében óriási problémát okozott az is, hogy egyszerűen nem állt rendelkezésre elég oltóanyag, a szülők hiába fordultak háziorvosukhoz.

A problémát nagyrészt sikerült orvosolni, a másik akadály viszont továbbra is fennáll: októberben is több ezer szülő utasította el gyermeke immunizálását. A kimutatás szerint a 9-11 hónapos korosztályban 1500 kisbaba van ilyen helyzetben, az 1 és 4 év közöttiek körében csaknem hétezren nem kapták meg emiatt az oltást, és mintegy 3400 5 és 9 év közötti gyermek szülei döntöttek úgy, hogy nem adatják be a vakcinát.

Másik probléma, hogy sok gyermek nem tartózkodik bejelentett lakhelyén, többségüket minden bizonnyal magukkal vitték a külföldön dolgozó szülők. Az országos kanyarójárvány februári kitörése óta közel 10 ezren fertőződtek meg a kórral, a betegség, illetve szövődményei pedig 36 halálesetet okoztak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
Hirdetés